Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Semjén: az új kormány határozott szándéka a Magyar Állandó Értekezlet összehívása

Az új kormány határozott szándéka a Magyar Állandó Értekezlet összehívása - erősítette meg Semjén Zsolt leendő miniszterelnök-helyettes meghallgatásán a külügyi bizottság előtt.

***** A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke hangsúlyozta: a MÁÉRT mellett a Kárpát-medencei Képviselők Fórumát is fenn kívánják tartani, mivel a két szerveződés erősíti egymást. Szólt arról is, hogy önálló államtitkárság foglalkozik majd a határon túli magyarságot érintő kérdésekkel. Semjén Zsolt a kettős állampolgárság ügyéről azt mondta, hogy a közeljövőben tájékoztató kampányt indítanak azokon a helyeken, ahol jelentős számú magyarság él az állampolgárság felvételének technikai tudnivalóiról.

Címlapról ajánljuk
Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének mesteroktatója az InfoRádióban elmondta: nem kell rögtön megijedni az olyan hírektől, hogy a rágózással mikroműanyagok kerülhetnek a szervezetbe, de azt sem javasolja, hogy „mindennapos élelmiszerként” fogyasszuk.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Kiszárad Európa, hatalmas megatrend indulhat a tőzsdéken – Így lehet rajta sok pénzt keresni!

Kiszárad Európa, hatalmas megatrend indulhat a tőzsdéken – Így lehet rajta sok pénzt keresni!

Az elmúlt napokban Magyarországon is közvetlenül érezhettük, hogy a nyári hőhullámokat többé nem lehet félvállról venni. A szerencsésebbek egyelőre megússzák a dolgot a légkondis lakásban vagy irodában, de a tartós forróság már nemcsak kényelmi probléma: vízkorlátozásokat, energetikai kockázatokat és infrastruktúra-szintű stresszt hoz magával. A kontinens vízrendszereinek modernizációja ezért minden bizonnyal a következő évek egyik fontos beruházási fókusza lesz – és egyben az egyik legizgalmasabb befektetési lehetőséget is kínálja. Megnéztük, mely területeken indulhat el a pénz, és mely konkrét tőzsdei cégeken keresztül lehet megjátszani ezt a megatrendet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×