Infostart.hu
eur:
353.37
usd:
308.89
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

BKV-ügy: újabb öt gyanúsítottat hallgattak ki

Újabb öt gyanúsítottat hallgatott ki szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV-ügyekkel összefüggésben, valamennyien a közlekedési vállalatnál dolgoztak - közölte a BRFK szóvivője.

Tafferner Éva elmondta: a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként kihallgatottak egyike egy volt főosztályvezető, illetve két egykori igazgató, továbbá két másik beosztott. Valamennyiüket kommunikációs szerződésekkel összefüggésben hallgatták ki gyanúsítottként.

A szóvivő ismertette azt is, hogy a korábban meggyanúsított személyek közül hárommal szemben újabb gyanúsítást közöltek különböző vállalkozói szerződések miatt, amelyek 60 millió forintos vagyoni hátrányt jelentettek. Az MTI úgy tudja, ez az újabb gyanúsítás Mesterházy Ernőt, Antal Attilát és Zelenák Tibort érintette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×