Infostart.hu
eur:
354.36
usd:
310.01
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

György István: a BKV-ügy az utóbbi húsz év legnagyobb politikai botránya

Az utóbbi 20 év legnagyobb politikai botrányának nevezte a BKV-nál történteket az ügyeket vizsgáló bizottság elnöke. A fideszes György István azután beszélt erről, hogy jelentés nélkül fejezte be munkáját a bizottság, mert a testület mai ülésén szavazategyenlőség alakult ki abban a kérdésben: elfogadják-e az elnök által beterjesztett tervezetet.

A javaslatot a fideszes és MDF-es képviselők támogatták, három képviselő tartózkodott és ketten ellene szavaztak. A bizottságnak a közgyűléstől kapott, 120 napra szóló mandátuma holnap jár le. György István az ülés után azt mondta: mindenki megítélheti, hogy mennyire légből kapott vagy politikailag elfogult kijelentés az, hogy az MSZP-SZDSZ kifizetőhelyeként működtették a BKV-t az elmúlt időszakban.

Korábbi sajtóértesülések szerint a tervezet a főpolgármester politikai felelősségét is tartalmazta. Az Index internetes portál és a Népszabadság is úgy tudja: a dokumentumban a többi között azt róják fel Demszky Gábornak, hogy a hozzá eljutott jelzések ellenére nem tett érdemi lépéseket a BKV-botrányok kivizsgálására.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×