Infostart.hu
eur:
354.23
usd:
309.75
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Budapesti lista: Az OVB-hez fordult jogorvoslatért az MDF

A Fővárosi Választási Bizottság szerdai döntésének célja az volt, hogy "befogják Bokros Lajos száját" - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A párt az Országos Választási Bizottsághoz fordul jogorvoslatért.

Az MDF elnöke nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz, a Jobbik és a szocialista párt delegáltja kiszorította a negyedik esélyes, rivális pártot. Ennek pedig nem más a célja, mint befogni Bokros Lajos száját - tette hozzá a politikus, rámutatva az MDF plakátjára, ahol a miniszterelnök-jelölt száját egy piros, egy barna és egy sárga ragasztószalaggal ragasztották le.

"Ez az eljárás a három rivális pártnak a bigámista násztánca", amelynek egyetlen célja, hogyan lehet az MDF programját elnémítani - jelentette ki.

Az MDF elnöke szerint az MDF olyan programmal rendelkezik, amelyet független elemzők a legjobbnak minősítettek. Felelevenítette, hogy éppen 20 évvel ezelőtt, ezen a napon volt az első szabad választás első fordulója, amely félelem nélkül, sokkal szabadabb körülmények között zajlott.

Minden morális alapja megvan arra, hogy támadja egyebek közt az ajánlószelvények gyűjtésének módját - mondta. Mint fogalmazott, a szelvénygyűjtés nem szolgál mást, mint "elszívni a levegőt mások elől".

Kajdi József, az MDF szakpolitikai koordinátora a sajtótájékoztatón közölte: amikor az MDF hétfőn délután négy előtt leadta budapesti listáját, nyolc tisztán MDF-es egyéni képviselőjelöltje volt a fővárosban, akit nyilvántartásba is vettek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az FVB-ben a három párt delegáltjai leszavazták azokat az állandó bizottsági tagokat, akik "kifejezetten szakemberek".

Megerősítette: a Magyar Demokrata Fórum csütörtök délelőtt az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult jogorvoslatért. Hozzátette, a párt benyújtott még egy fellebbezést annak kapcsán is, mert szerdán a bizottsági ülésen az MDF fővárosi listájának elutasítása után kisorsolták a pártok sorrendjét a szavazócédulán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×