Infostart.hu
eur:
355.78
usd:
311.38
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Rendkívüli űlést tart hétfőn a Fővárosi Közgyűlés

Félnapos rendkívüli ülést tart holnap a Fővárosi Közgyűlés; a testület napirendjén egyebek mellett a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztási rendelet, az egyik parkolási társulásból való kilépés, valamint a választási kampány megtiltása szerepel az önkormányzat intézményeiben.

A közgyűlést rendhagyó módon reggel fél nyolcra hívták össze, tekintettel arra, hogy az Országgyűlés délután ülésezik, és több fővárosi politikus egyben parlamenti képviselő is, így át kell majd érniük a törvényhozás ülésére. A korábbi szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós képviselőként már nem vesz részt a közgyűlés ülésén, mert pártja kérésére lemondott mandátumáról. Az új szocialista képviselő azonban még nem ülhet a megüresedett helyre, ez pedig azt jelenti, hogy a korábbi koalíciós partnerek, az MSZ és az SZDSZ többsége elveszett a 67 tagú közgyűlésben, és már csak 33 szavazatuk van. Ez azért jelenthet problémát, mert a testületnek el kellene fogadnia a szabaddemokraták vezette főváros és a szocialista kormány közötti BKV-szerződést, ami 23 milliárd forint támogatást biztosítana a főváros közlekedési cégének.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×