Infostart.hu
eur:
355.78
usd:
311.38
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Busz alá esett, magával vonszolta a jármű Hódmezővásárhelyen

Életveszélyesen megsérült az a férfi, aki egy busz alá esett péntek este Hódmezővásárhelyen; a jármű több száz méteren keresztül vonszolta magával a szerencsétlenül járt embert - közölte a rendőrség a honlapján szombaton.

A férfi, aki egy társával együtt Makóra szeretett volna eljutni, akkor érkezett a megállóba, amikor a busz már elindult. Ekkor a 36 éves makói lakos a busz után szaladt, majd eddig tisztázatlan körülmények között a jármű alá került és ott felakadt. A járat több száz méteren keresztül vonszolta magával, végül utasok vették észre, és szóltak a sofőrnek, hogy álljon meg.

A férfit a tűzoltók szabadították ki, majd a mentőszolgálat munkatársai közel háromnegyed órán keresztül dolgoztak azon, hogy szállítható állapotba hozzák. A férfit a szegedi traumatológiai klinikára vitték életveszélyes állapotban, ahol azonnal műteni kezdték.

A rendőrségi vizsgálat elsődleges megállapítása szerint a férfi erősen ittas volt, és a sofőr vélhetően nem észlelhette a balesetet. A busz egyébként nem is Makóra, hanem Szegedre tartott.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon
Bejelentés

Magyar Péter: soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon

Minden hőmérsékleti rekord megdőlt, Szécsényben 42 fokot mértek ma, de az ország nagy részén meghaladta a 40 fokot a hőmérséklet, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú hőségriasztás – közölte Magyar Péter.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×