Infostart.hu
eur:
355.96
usd:
311.35
bux:
140191.6
2026. június 30. kedd Pál

Mégsem kamupárt az SMS Demokrata Párt

Egy kamupárt bírósági bejegyzésénél és választási nyilvántartásba vételénél csak az a meglepőbb, ha a párt elnöke azt mondja, hogy nem tréfának szánta a szervezetet és annak internet-szerte nagy derültséget keltő programját. Jáhni Csaba, az SMS Demokrata Párt vezetője az InfoRádióban azt mondta: komolyan gondolja a szervezetét.

"Megszüntetjük a munkanélküliséget. Bevezetjük a demokráciát, az Országgyűlés és az önkormányzatok helyett az állampolgárok dönthetnek olcsó digitális népszavazásokon, akár minden héten. Megdöbbentő brutalitással számoljuk fel a bűnözést" - ígéretek az SMS Demokrata Párt 42 pontos kormányprogramjából.

A pártot szinte mindenki viccnek gondolta, alapítója, Jáhni Csaba azonban az InfoRádióban azt mondta: igen is létezik a szervezet, és komolyan gondolja mindazt, amit a programjában megfogalmazott. Eddig ugyan sem jelöltjei nincsenek, így még ajánlószelvényeket sem gyűjtöttek, de várják a jelentkezőket.

Jáhni Csaba szerint amúgy sem racionálisan, hanem érzelemből szavaznak az emberek, de bízik abban, mégis van egy olyan réteg, amely megnézi a programokat, és éppen az SMS Demokrata Párt törekvése lesz szimpatikus számára.

Mint mondta, nem jelenti az Országgyűlés vagy az önkormányzatok feloszlatását az, hogy fontos kérdéseket népszavazásra bocsátanának. Állítása szerint évente 50, azaz hetente egy kérdésről kérnék ki az emberek véleményét.

Arra a felvetésre, hogy a program megfogalmazása is igen sajátos - "kirúgjuk a korrupt, hülye bírókat, biztonságossá tesszük az itnernetet" -, de Jáhni Csaba szerint a többi párt programja is kevés konkrétumot tartalmaz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×