Infostart.hu
eur:
356.04
usd:
312.29
bux:
140043.12
2026. június 30. kedd Pál

Májusig meghosszabbították Szalainé Szilágyi Eleonóra letartóztatását

Három hónappal, május 8-ig meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a BKV volt humánpolitikai igazgatójának előzetes letartóztatását - derül ki a Fővárosi Bíróság közleményéből.

A végzés nem jogerős - tartalmazza a bírósági közlemény.

Szalainé Szilágyi Eleonórát január 6-án vette őrizetbe a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával, több mint 86 millió forintos végkielégítése miatt. A volt humánpolitikai igazgató a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panasszal élt.

Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítésére és továbbfoglalkoztatására 2009 júliusában derült fény, amikor a Magyar Nemzet azt írta: a humánpolitikai (hr) igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta őt.

A napilap cikke nyomán Kocsis István vezérigazgató és Hagyó Miklós (MSZP) akkori, a BKV-ért is felelős főpolgármester-helyettes is vizsgálatot indított. A BKV 2009. július 27-én mondott fel az egykori humánpolitikai igazgatónak.

Ezt követően több BKV-s vezetőről derült ki, hogy több tízmillió forintos végkielégítést kapott, a cég pedig elkezdte átnézni bérezési és jutalmazási rendszerét és átvizsgált minden, 2007. januártól kifizetett végkielégítést.

Szalainé ügye nyomán több vezető is távozott a közlekedési társaságtól, mások mellett Balogh Zsolt korábbi általános vezérigazgató-helyettes, aki megbízott vezérigazgatóként aláírta Szalainé továbbfoglalkoztatását.

A BKV belső ellenőrzése is vizsgálatot indított, amely 2009 augusztusában megállapította: a volt hr-igazgató nem volt jogosult a végkielégítésre, mert már nyugdíjas volt, és felvette 200 ezres nyugdíját, amikor megkapta végkielégítését.

Szintén a belső ellenőrzés indított vizsgálatot 86 ember ellen, akiknek menedzserszerződésük volt vagy 10 millió forintnál nagyobb végkielégítést kaptak. A jogosulatlan végkielégítések kifizetésével a BKV-t becslések szerint több százmillió forintos kár érte.

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Két éven belül új ország léphet az EU-ba, Brüsszel be is mutatta az eurómilliárdos számlát

Két éven belül új ország léphet az EU-ba, Brüsszel be is mutatta az eurómilliárdos számlát

Az Európai Bizottság a következő, 2028–2034 közötti uniós költségvetésben számol Montenegró csatlakozásával, de az ország felkészítésére már eddig is több százmillió eurónyi támogatást mozgósított. A nyugat-balkáni tagjelölt 2012 óta tárgyal az uniós tagságról, és mostanra mind a 33 csatlakozási fejezetet sikerült megnyitnia, így lehetséges, hogy még 2030 előtt hivatalos tagállammá válhat. Az alig több mint félmilliós lakossággal rendelkező ország csatlakozását sok tagállam köztük Magyarország is támogatja, belépése pedig nem jelent nagy terhet a költségvetésnek, így jó eséllyel Montenegró lehet az unió 28. tagállama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×