Infostart.hu
eur:
356.09
usd:
311.91
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

A Jobbik a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezi

A Jobbik a budapesti Szabadság téren található szovjet emlékmű eltávolítását kezdeményezi, és ehhez minden jogi lehetőséget fel is használ - mondta a párt alelnöke, miután az önkényuralmi jelképek - az emlékmű tetején található aranyszínű ötágú csillag, továbbá a sarló és kalapács - letakarásával próbálkoztak, sikertelenül.

A Jobbik képviselői lepellel akarták letakarni a Szabadság téren lévő szovjet emlékművön látható önkényuralmi jelképeket, de a rendőrség nem adott engedélyt a kordonon belül tervezett akcióra, így az elmaradt.

Az emlékművön látható önkényuralmi jelképek jogsértő voltát korábban az ügyészség is kimondta, az obeliszk elszállítását azonban a rendőrség, az V. kerületi önkormányzat és a kormány sem hajtotta végre - mondta, a párt alelnöke a Szabadság téren. Novák Előd kiemelte, a Jobbik mindent megtesz ennek az eltávolításért a párt a törvényesség talaján áll, ezért tett feljelentést.

Az alelnök szerint az, hogy az obeliszket egy kétoldalú magyar-orosz egyezmény védi, nem meghatározó, mert a magyar fél - a szerződésben foglaltak alapján - akár egyoldalúan is felmondhatja ezt a megállapodást.

Hunyadi Gábor, a Jobbik jogsegélyszolgálat-vezetője az InfoRádiónak azt mondta: feljelentést tesznek a helyszínre érkező rendőrök ellen, mert megakadályozták az ügyészség döntésének végrehajtását.

Novák Előd arról is beszélt, hogy ő maga javasolta a börtönben ülő Budaházy Györgynek, hogy egyéni képviselőjelöltként induljon a választásokon. A terrorcselekménnyel is gyanúsított aktivista egyébként egy hete éppen az emlékmű 2006-os megrongálásáért kapott félmillió forintos pénzbírságot, de a Jobbik alelnöke - az ügyészségre hivatkozva azt mondta - az önkényuralmi jelkép eltávolítása nem bűn.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Nem csak a gáz ára számít: így kerülhet többe a vállalatok energiafelhasználása

Nem csak a gáz ára számít: így kerülhet többe a vállalatok energiafelhasználása

A gázszámla sok vállalkozás számára továbbra is nehezen átlátható dokumentum, pedig a tételek mögött szigorúan szabályozott díjak, mérési adatok és szerződéses feltételek állnak. Fodor Imre, az MVM üzleti kereskedelmi igazgatóságának kereskedelmi igazgatója a Portfolio energetikai podcastjében, az EnergyTalksban elmondta, hogy a számlák ma már részletesek és informatívak, de a végösszeg megértéséhez érdemes tudni, hogyan épül fel a gázdíj, mit jelent a rendszerhasználati díj, és milyen hatása van annak, hogy egy cég fix vagy indexált áras szerződést köt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×