Infostart.hu
eur:
355.03
usd:
311.68
bux:
139248.05
2026. június 30. kedd Pál

Ma folytatják a Visegrádnál léket kapott hajó mentését - képek

Csütörtökön reggel folytatják a szakemberek a Visegrádnál léket kapott hajó mentését, amely a parttól mintegy ötven méterre, stabil helyzetben van, a vízi jármű a hajóforgalmat nem akadályozza - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet.

A Bavaria 53 nevű áruszállító hajó a bal elején kapott léket szerdán. Az éjszaka folyamán megérkezett mellé egy másik vízi jármű, a Tatabánya, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a léket kapott járműnek stabilan maradnia - mondta Bajkó Erika.

Szerda este megállt a vízbetörés a hajtótestbe, így csütörtökön megkezdhetik az orrgéptérből a víz kiszivattyúzását. A kár pontos mértékét, illetve azt, hogy miként és mikor tudják elvontatni a hajót a helyszínről, csak a szivattyúzást követően lehet majd megállapítani - közölte.

A német zászló alatt közlekedő 80 méter hosszú, 9 méter széles hajón kéttagú horvát személyzet szolgált. A balesetben nem sérült meg senki. A jármű 665 tonna repcét szállított.

Benke Donát, a szentendrei tűzoltóság szóvivője azt mondta: a Bavaria orrában felgyülemlett, olajjal szennyezet vizet nem folyathatják a Dunába, ezért azt - a hajó teljes rakományához hasonlóan - át kell majd emelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×