Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Közös listát állít Zalában az MDF és az SZDSZ

özös listát állít az MDF és az SZDSZ Zala megyében, ahol három jelöltet a demokrata fórum, kettőt a szabad demokraták indítanak - jelentette be a két párt megyei elnöke.

A megállapodás alapján az MDF a zalai választókörzetek közül Zalaegerszegen, Keszthelyen és Lentiben indít saját jelöltet, míg Nagykanizsán és Zalaszentgróton az SZDSZ javaslata alapján neveznek meg jelöltet.

A két párt egyéni jelöltjei mind az öt zalai választókerületből négyben az MDF nevén szerepelnek, egyedül Nagykanizsán lesz közös MDF-SZDSZ jelölt. A közös lista szintén az MDF nevét viseli.

Kovács Kálmán, az SZDSZ Zala megyei elnöke három ciklus után már nem indul a választásokon, mert "háttérbe vonul", ugyanakkor nyolc év távollét után újból versenybe száll a voksokért Szigethy István, aki a rendszerváltástól 12 éven át volt zalai országgyűlési képviselő.

Baján Antal, az MDF Zala megyei elnöke elmondta: az SZDSZ megkeresése nyomán kezdték el az egyeztetéseiket. Közös alapja gondolkodásuknak Zala szülötte, Deák Ferenc, aki a nemzeti-liberális gondolat megtestesítője, és mindkét párt magáénak tartja örökségét - hangoztatta.

Kovács Kálmán arra emlékeztetett, hogy az elmúlt években Zala megyében mindig Nagykanizsán volt a legnagyobb szavazóbázisa a szabad demokratáknak. Az MTI kérdésére azonban azt is hozzátette: a korábbi három választási ciklus után most már nem indul a városban egyéni jelöltként, mert bár az SZDSZ-ből nem lépett ki, mégis "hátrébb húzódik a politikától".

A sajtótájékoztatón Szigethy István kifejtette, hogy Zalában nem előzmények nélküli az MDF és az SZDSZ együttműködése. Még az 1989-es időközi választáson a két párt - akkor még a Fidesszel közösen - aratott választási győzelmet Zalaegerszegen Marx Gyula képviselő révén.

Zalaegerszegen Baján Antal megyei MDF-elnököt, önkormányzati képviselőt indítják a pártok, míg Nagykanizsán közös jelöltként Röst János, az SZDSZ megyei alelnöke, önkormányzati képviselő méretteti meg magát.

Keszthelyen az MDF javaslatára Dudás János, egy egészségmegőrzéssel foglalkozó cég tulajdonosa indul a választásokon, míg Lenti és Letenye térségében a szíriai születésű, de török nemzetiségű, 37 éve Magyarországon élő Taoufik Hilmi agrármérnök lesz az MDF jelöltje.

Zalaszentgróton Szigethy István jogász az MDF nevén indul egyéni jelöltként, bár ő a rendszerváltást követően 12 éven át az SZDSZ zalaegerszegi képviselője volt a parlamentben.

A közös megyei listán négyen szerepelnek majd az MDF neve alatt, sorrendben Baján Antal, Szigethy István, Taoufik Hilmi és Dudás János.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×