Infostart.hu
eur:
354.41
usd:
310.92
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Plusz forrásért demonstráltak a betegszállító cégek - képek

Az idei évre egymilliárd forint plusz forrásért demonstráltak Budapesten a betegszállítással foglalkozó cégek; úgy vélik, működésük kerülhet veszélybe. A szakminiszter közölte: nem tartja jogosnak a követelést.

A mintegy ötven betegszállító autóval az Egészségügyi Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) épülete körül demonstráló szervezetek nevében Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke adta át a petíciót Székely Tamás egészségügyi miniszternek, majd a MeH egyik főosztályvezető-helyettesének.

Bíró Ferenc a petíció átadása után közölte: ugyan a tárcával folyamatosak és rendszeresek az egyeztetések, de nem látnak más lehetőséget, mint a demonstrációt.

Székely Tamás a szövetség képviselői és újságírók előtt elmondta, nem tartja jogosnak a követeléseket, és nem lát arra módot, hogy a költségvetésen változtassanak. Hozzátette: váratlanul érte őt a betegszállítók utcai akciója, mert a múlt heti egyeztetésen megbeszélték, hogy munkacsoportokban tekinti át az esetleges tennivalókat.

A miniszter közölte: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által végezett ellenőrzésekkor "érdekes dolgokra" bukkantak. Példának az észak-alföldi régiót hozta, ahol 174 millió forintért vásároltak eszközöket, 59 millió forint osztalékot fizettek és efölött 150 millió forint maradvány képződött. "Ezek után mindenki el tudja dönteni, hogy ez egy veszteséges vállalkozás vagy sem" - fogalmazott Székely Tamás.

A költségvetési számokat ismertetve elmondta, 2007-ben havonta 1100 autóval végeztek betegszállítás, a finanszírozás akkor 6,2 milliárd forint volt. 2008-ben az autóállomány 500 gépkocsival csökkent és ehhez 5,9 milliárd forint költségvetési forrás társult. Tavaly 5 milliárd 860 millióból gazdálkodhattak, az idei évre szóló költségvetési pénz pedig 5 milliárd 780 millió forint. 2009-ről 2010-re a 80 milliós csökkenést a miniszter a járulékok mérséklésével magyarázta.

Székely Tamás szerint minden tételt figyelembe véve 135 forint finanszírozás jut egy kilométerre. (A betegszállítók által kalkulált önköltségi ár 140 forint/kilométer).

Hozzátette, az ügyeleti időben történő betegszállítás, továbbá a dolgozók kötelező képzése, továbbképzése sem új keletű rendelkezés.

Bíró Ferenc reflektálva a miniszter által elmondottakra, közölte: a mentés és betegszállítás 2008-as szétválasztása óta ugyanazért a pénzért egyre több beteget szállítanak. Nem ismeri el a tárca azt sem, hogy a munkáért csak akkor fizet az OEP, ha a kocsiban beteg ül, a betegért megtett "üres" kilométerekért nem kapnak pénzt. Továbbá - folytatta Bíró Ferenc - az infláció mértékét sem kompenzálta a tárca, ami számításuk szerint 2007 óta összességében 20 százalék volt.

A MeH parkolójában tartott sajtótájékoztatón az elnök azt mondta, a rendszer az összeomlás szélén áll. Szerinte kérdés, ha csődbe mennek a szolgáltatók, akkor ki fogja vinni a betegeket a kötelező vizsgálatokra, felülvizsgálatokra, dialízisre.

Bíró Ferenc közölte, a gépkocsijaikon a zöld zászló addig lesz fent, amíg nem jutnak megállapodásra.

2007 augusztusában döntött úgy a kormány, hogy kettéválasztja a mentést és a betegszállítást. 2008 januárjától a feladat finanszírozása is szétvált az Egészségbiztosítási Alapon belül, a betegszállításért ugyanakkor most sem kell fizetniük az állampolgároknak, mert az megmaradt a társadalombiztosítási finanszírozásban.

Magyarországon 94 cég foglalkozik betegszállítással.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
A szabályozás súlyos ára: a magyar kriptósok több mint harmada lemorzsolódott

A szabályozás súlyos ára: a magyar kriptósok több mint harmada lemorzsolódott

Az elmúlt időszakban a globális kriptopiac jelentős visszaesést mutatott. A piaci kapitalizáció a korábbi éves csúcsérték közel felére csökkent, miközben a likviditás is érdemben szűkült. A magas kamatkörnyezet, a mérséklődő intézményi kereslet és az árfolyamok erős ingadozása egyaránt csökkentette a kriptoeszközök vonzerejét. Ahogy egy korábbi cikkünkben bemutattuk, miközben a szabályozási keretek egységesítése nemzetközi szinten továbbra is kiemelt cél, a magyar piacon az elmúlt év fejleményei inkább a túlszabályozottság irányába mutattak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×