Infostart.hu
eur:
354.55
usd:
310.9
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Bod Péter Ákos: A legitimitást ki kell használni

Bod Péter Ákos közgazdász szerint teljesen mindegy, hogy a következő kormány mögött egyszerű többség vagy kétharmados parlamenti támogatottság áll, az első évben minden fontos lépést meg kell tenni. A Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője az InfoRádiónak elmondta: mindenképpen hozzá kell nyúlni a szociális ellátórendszerekhez.

A választásokon nyertes párt legitimitása jó darabig megkérdőjelezhetetlen, ezt pedig ki kell használni, azaz meg kell lépni a szükséges, bár kellemetlen lépéseket - véli Bod Péter Ákos, aki szerint ezek elmaradásával a társadalmi támogatás is elveszhet, noha a parlamenti többség megmarad.

Hangsúlyozta: a nemzetközi tapasztalat is az, hogy az első évben meg lehet csinálni, azt muszáj is megtenni, a nehézségek és a társadalmi ellenállás idővel csak növekszik.

Példaként említette a munkanélküli segélyezés kérdését, amelyhez szavai szerint mindenképpen hozzá kellene nyúlni. Mint mondta, ezt csak annak lenne szabad fizetni, aki valóban rászorul, és aki valóban mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakerüljön a munkaerőpiacra.

A közgazdász professzor nem tartja kizártnak, hogy a 10,5 százalékos munkanélküliség rövid távon tovább növekszik. Hozzátette: önmagában az exportpiacok növekedései nem jelentenek kilábalást.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×