Infostart.hu
eur:
354.86
usd:
310.84
bux:
138994.29
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Surján: A legkisebb cégeket segítené egy hitelrendszer

A legkisebb cégeket segítené az a hitelrendszer, amellyel több magyar európai parlamenti képviselő is foglalkozott már - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Surján László. A néppárti politikus úgy fogalmazott, hogy a rendszerbe foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztosként vélhetően majd Andor Lászlónak kell lelket lehelnie.

 Még ebben az évben elindul az az uniós hitelrendszer, amely a legkisebb cégeket segítené - közölte a kereszténydemokrata Surján László.

A néppárti európai parlamenti képviselő elmondta: a mikrofinanszírozás rendszerének feltételeit biztosították az idei költségvetésben, azt pedig, hogy mikor, kiknek és hogyan hirdetik meg a programot az Andor Lászlón, az Európai Bizottság új foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztosán is múlik.

A politikus hangsúlyozta: azért kell segíteni ezeket a kicsi cégeket, mert ha az ilyen vállalkozások felvesznek legalább 1 embert, akkor rengeteg új állás jöhet létre az unióban. Úgy vélte: ezt a hitelrendszert akkor is be kellene vezetni, ha az unió nem különített volna el rá forrásokat.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×