eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Pénteken is sztrájkkal kezdődik majd a nap - hírösszefoglaló

Holnap is folytatódik a BKV-sztrájk. Január 21-ére összehívta az Idősügyi Tanácsot a miniszterelnök. Az Egyesült Államok 100 millió dollár azonnali segélyt ad a földrengés sújtotta Haitinak.

Holnap is folytatódik a BKV-sztrájk, miután az esti egyeztetésen sem született megállapodás a cég menedzsmentje és a munkabeszüntetést kezdeményező 14 szakszervezet vezetősége között a kollektív szerződésről. A következő tárgyalási forduló pénteken délután lesz. A sztrájkbizottság szóvivője elmondta: több adatot kértek a munkáltatótól, de eddig csak a 15 éves üzleti modellre vonatkozó információkat kapták meg. Nemes Gábor hozzátette: emellett kérték a 2010-es üzleti tervet, amit viszont csak holnap délelőttre ígért a munkáltató. Emlékeztetett arra, hogy a közlekedési vállalat éppen az üzleti tervre hivatkozva utasítja el a szakszervezetek követeléseit. Közben Kocsis István, a BKV vezérigazgatója bejelentette: kárpótolni szeretnék azokat a bérlettel rendelkező utasokat, akik a sztrájk idején nem kapják meg a számukra szükséges szolgáltatásokat. Mint mondta: várhatóan a bérletek érvényességét fogják meghosszabbítani.

A miniszterelnök szerint tartható lesz az idei büdzsé, de ehhez a mostani szigorú költségvetési politikát kell folytatni. Bajnai Gordon, miután látogatást tett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, úgy vélte: a január elsején életbe lépett banki magatartási kódex és a pénzügyi tárgyú törvények javítják a banki ügyfelek védelmét, és egyúttal hatékonyabbá válik a hazai felügyeleti rendszer. A Fidesz szerint nem tartható a hiánycél, a kormány pedig nem segít az eladósodott embereknek.

Január 21-ére összehívta az Idősügyi Tanácsot a miniszterelnök - jelentette be a kormányszóvivő. Szollár Domokos azt mondta: Bajnai Gordon az ülésen tájékoztatja a résztvevőket a nyugdíjpolitikával összefüggő aktuális kérdésekről. A tanács összehívását Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje javasolta, mert - mint mondta - a Fidesz által javasolt nyugdíjmodell miatt AZT több nyugdíjasszervezet is kérte. A svéd, vagyis a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellről a Figyelő múlt heti számában beszélt Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. A politikus később cáfolta, hogy ez lenne az ellenzéki párt terve. Az Idősügyi Tanács összehívására a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke úgy reagált: az MSZP-re kínos magyarázkodás vár. Iván László szerint a kormánypártnak el kell mondania, hogy miért csökkent folyamatosan az elmúlt években a nyugdíjak reálértéke, miért vették el a 13. havi nyugdíjat, emellett miért magasabb jóval a nyugdíjas infláció az általános inflációnál.

Kockázatosnak tartja a tavalyi, GDP-arányosan 3,6 százalékos pénzforgalmi államháztartási hiány eléréséhez alkalmazott módszereket a Költségvetési Tanács elnöke. Kopits György azt mondta: a 2009-es büdzsé bevételi oldala - a többi között a decemberi felgyorsított zárjegy eladásokkal és a MÁV-csoport elmaradt áfa-visszatérítésével - a GDP 0,2 százalékának megfelelő összeget már 2010-ből szívott el, így - több más tétellel együtt - akár 0,75 százalékponttal is növekedhet az idei évre tervezett deficit.

Április 30-áig meghosszabbította a krízisalap működését a kabinet - jelentette be a kormányszóvivő. Szollár Domokos elmondta: az adományok befizetésének határideje ezzel összefüggésben április 15-ére változott. A kormányszóvivő közölte: a program folytatására 500 millió forintot csoportosítottak át. A Fidesz továbbra is az MSZP pártkasszájának tartja a krízisalapot.

A jövő héten szakértői szinten egyeztetnek a háziorvosokra vonatkozó finanszírozási elvonásokról. Székely Tamás egészségügyi miniszter, miután a Magyar Orvosi Kamara elnökével találkozott, azt mondta: a KSH adatai alapján bruttó 196 ezer forintos átlagkeresettel számoltak, az adó- és járulékváltozások miatt januártól 30 ezer forintos megtakarítás jelentkezett a praxisoknál, míg kiadásuk 10 ezer forinttal nőtt, így a 20 ezer forintos különbség alapján jut kevesebb támogatás. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a háziorvosok valós átlagkeresete messze elmarad a KSH-által közölt összegtől.

Decemberben 5,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak Magyarországon, mint 2008 azonos hónapjában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A tájékoztatás szerint az árak novemberhez képest nem változtak, míg 2009 egészében 4,2 százalék volt az infláció. A decemberi adat egybevág a londoni elemzői várakozásokkal, és jobb, mint amit a budapesti szakemberek jósoltak.

Romániában 100 ezer fős leépítést tervez a kormány a közszférában. A román kabinetnek csökkentenie kell a költségvetési kiadásokat, mert - egyebek mellett - ez a feltétele annak, hogy Bukarest megkaphassa az IMF-hitel 1,5 milliárd dolláros részletét.

Az Egyesült Államok 100 millió dollár azonnali segélyt ad a földrengés sújtotta Haitinak. Barack Obama amerikai elnök azt mondta: a teljes segítség várhatóan csak napok múlva érkezik meg a szigetországba, de az amerikai légierő egységei már biztosítják a főváros repülőterének működését. Haitin a legújabb becslések szerint 45-50 ezer ember halálát okozta a keddi földrengés. A Richter-skálán mért 7-es erősségű földmozgás szinte teljesen romba döntötte az országot.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×