Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

MTV-ostrom: Felfüggesztett szabadságvesztéseket indítványozott az ügyész

Felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyész perbeszédében nyolc vádlottnak az MTV-székház három és félévvel ezelőtti ostroma miatt indult büntetőperben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn.

Az ügyben közérdekű üzem működésének megzavarása miatt folyik az eljárás a vádlottak ellen, akik között van, akit még hivatalos személy elleni erőszakkal vagy rongálással is vádolnak.

hétfői vádbeszédben a nyolc felfüggesztett szabadságvesztés mellett egy vádlottnak pénzfőbüntetést indítványozott az ügyész, egynek viszont bizonyítottság hiányában felmentést. A vádlottak többsége az ügyészség szerint köveket dobált a tévé Szabadság téri épülete felé, de volt olyan is, aki azt a padot fogta, amelyikkel a székház bejáratát próbálták betörni a tüntetők. Az egyik vádlott pedig az ügyészség szerint azzal követte el a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét, hogy egy rohamrendőrrel úgy akart társalogni, közben annak feltartott pajzsát lefelé nyomta.

A vádlottak részben beismerték bűnösségüket, melyet sok esetben tévéfelvételek bizonyítottak a bűnüldöző hatóságok szerint.

A hétfői tárgyaláson tanúként hallgatták meg többek között Baló György rádiós-televíziós újságírót, akinek a kocsija teljesen kiégett az MTV székházának ostromakor a Szabadság téren. Baló György elmondta, hogy az MTV-székház épületének bejárati lépcsőjétől 10 méterre, a sorompóval elzárt parkolóban állt az autója. Az esti műsor közben tudta meg, hogy ostromolják az épületet, az MTV pedig éjjel 2 körül szüntette be az adását, és akkor el is kellett hagyni az épületet, mert az oda betört randalírozók miatt veszélybe került a dolgozók biztonsága.

2006. szeptember 18-án este a Szabadság téren azt követően fajultak el az események, hogy a Kossuth téren a Parlament előtt tüntetők egy csoportja a köztelevízióban be akarta olvastatni azt a petíciót, amely a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök nyilvánosságra került balatonőszödi beszéde miatt tiltakozók állásfoglalását tartalmazta. A felbőszült tömeg 29 millió forintos kárt okozott az MTV-nek, betörtek az épületbe, dúltak, fosztogattak, az épület előtt autókat borogattak és gyújtottak fel. Az ostromban megsérült 191 rendőr, közülük 21 súlyosan. A rendőrségi eszközökben több mint 70 millió forintos kár keletkezett. Sok elkövető ismeretlen maradt.

A büntetőper összesen 40 vádlottal indult, ám közülük Ekrem Kemál György az eljárás során elhunyt, volt, akinek az ügyét elkülönítették, három részítéletben pedig - 2008 decemberében és 2009 szeptemberében, illetve októberében - több mint egy tucatnyi vádlottnak az első fokú ítéletét hirdette ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mely javarészt felfüggesztett szabadságvesztéseket szabott ki. Ezek egy része fellebbezések hiányában jogerőre emelkedett, letöltendőt eddig ketten kaptak, az ő ítéletük azonban nem jogerős.

A büntetőper következő tárgyalásán, pénteken várhatóan sor kerül a védőbeszédekre, a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezésére, azt követően pedig újabb tíz ember ügyében kihirdethetik az első fokú ítéletet, de néhány vádlott esetében még februárban is folytatódik a büntetőper az MTV-székház ostromával kapcsolatban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×