Infostart.hu
eur:
359.54
usd:
310.08
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Rendőrök karrierjét törte derékba a móri mészárlás - lapszemle

A Népszabadság arról ír, hogy több rendőrtiszt karrierjét is derékba törte a 2002-ben nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás tetteseinek elfogására indított nyomozás, közülük többen le is szereltek, ám az ügyről egyelőre mindenki hallgat.

A lapban megjelent írás Kovács Lajos ezredes távozása kapcsán feleleveníti a móri nyomozás körüli anomáliákat, idézve az ezredes véleményét, aki szerint néhány rendőri vezető meggyőződése Kaiser Ede és Hajdú László bűnösségéről akadályozta a valódi szakmai vitát és félrevitte a nyomozást. A Népszabadság szerint az egykori móri nyomozócsoport számos tagja távozott a Nemzeti Nyomozó Irodától, sőt a rendőrségtől is. Köztük a nyomozásban kulcsszerepet játszó rendőrök is, akik pedig fenntartások nélkül hittek Kaiser és Hajdú bűnösségében. Egy főosztályvezető leszerelt, miután főelőadói posztot kínáltak neki "móri teljesítménye elismeréseként" a gazdaságvédelmi főosztályon. A Hajdú alibijét igazoltnak látó nyomozók egyike szintén leszerelt, a másik ma egy budapesti kerületi kapitányságon dolgozik. Akiket a Népszabadságnak sikerült elérnie, azt mondták, nem nyilatkoznak az ügy jogerős lezárása előtt. A lap szerint valószínűleg nem akarnak úgy járni, mint Kovács ezredes, akit A Mór megtette... című könyvéért - rendőrségi források szerint - államtitoksértés miatt feljelentettek.

Évek óta ugyanaz a cég nyeri az Államadósság Kezelő Központ Zrt. több százmilliós kommunikációs tendereit - tudta meg a Magyar Nemzet. A Berg Média Budapest Reklámügynökség Kft. 2006-ban 600 millió forintos értékű, míg 2008-ban 800 millió és egymilliárd forint közötti ÁKK-megbízás nyertese lett, így joggal merül fel a kérdés, vajon a legújabb közbeszerzési eljárás eredményhirdetésekor születik-e meglepetés. Ha érvényesül az eddigi "papírforma", akkor újfent a Berg szerezheti meg a magyar állampapírok kibocsátását és értékesítését támogató - 792 millió és 1,58 milliárd forint közötti - kommunikációs szerződést.

Az index.hu arról ír, hogy a szeszélyesen hol felmelegedő, hol mélyen fagypont alá lehűlő időjárás következtében ismét kátyúhelyzetről lehet beszélni a hazai utakon. A hét - egyben az év - eleji aszfaltállapotok miatt az utóbbi napokban a fő autós beszédtéma a különböző futómű-károsodások okozta bosszúság, illetve a leginkább ragyaverte útvonalak számbavétele volt és lesz is még egy darabig. Hétfő reggel 1100 kátyú volt a Fővárosi Közterület-fenntartó kezelésében lévő budapesti utakon, 11 brigád dolgozott a balesetveszélyes lyukak ideiglenes kijavításán. Kedd reggelre 707-re csökkent a számon tartott úthibák száma, kedden már 12 kátyúzó brigád volt a budapesti utcákon, és a következő napokban is 12 munkacsoport dolgozik éjjel-nappal, tudták meg Horváth Lászlótól, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) helyettes szóvivőjétől. A 2010-es év első négy napja alatt rendkívül sok, összesen 3552 kátyút javítottak ki az FKF dolgozói, azaz a 707 kedd reggel még meglévő lyukat hozzászámítva kiderül, hogy naponta több mint ezer kátyú született a fővárosi fő- és tömegközlekedési útvonalakon

Pesszimista várakozások teljesülhetnek a decemberi kiskereskedelmi forgalomban, a Napi Gazdaságnak nyilatkozó kereskedelmi láncok szerint a most lecsengett szezonban nem lehetett annyira alul tervezni a forgalmat, hogy a valós eredmények várakozáson felül alakuljanak. A kereskedők nyilatkozatai azt vetítik előre, hogy a decemberi kiskereskedelmi forgalom jóval kisebb lesz a tavalyinál. Azt egyelőre nem tudni, hogy az élelmiszer-kereskedelemben a kicsik hogyan teljesítettek, illetve a decemberi autóeladások hogyan alakultak. Ha ez utóbbinál nem volt elmozdulás, a teljes kiskereskedelmi forgalom a tavalyi (autóval és üzemanyaggal együtt számolt) 855 milliárd után 820 milliárd forint alatt alakulhat. A hipermarket-láncok képviselői a tavalyihoz hasonló, az élelmiszer- és barkácsáruház hálózatok attól elmaradó forgalomról számoltak be, s többen úgy vélték, 2010 eleje is nehéz időszak lesz a kereskedők számára.

A Világgazdaság szerint nem kizárt, hogy 2010 a fúziók éve lesz az európai autóiparban, hiszen a kontinensen a roncsprémiumok kifutása miatt nem várható a kereslet növekedése, sok a kihasználatlan kapacitás, miközben a korábbi fejlesztésekre felvett hitelek miatt a cégeknek nagy kamatterhekkel kell számolniuk. A gyengélkedő európai piac helyett alternatívát Oroszország, Brazília, India és Kína jelenthet, amelyekben óriási bővülési lehetőség van. Kínában például jelenleg ezer lakosra 22 autó jut, szemben a nyugat-európai közel ötszázzal. A lap idézi a Calyon Bank elemzőit, akik szerint az autóiparban a válság rámutatott arra, hogy az optimális szérianagyságnak milyen jelentős szerepe van a jövedelmezőségben, ezért elképzelhető, hogy 2010-ben felvásárlások, részvénycserés egyesülések vagy egyszerű együttműködési megállapodások keretében új szövetségek jönnek létre. Ennek első jele volt, hogy a Volkswagen csoport decemberben bejelentette: 20 százalékos részesedést vásárol a Suzukiban 2,5 milliárd dollárért. Egy héttel korábban a PSA Peugeot Citroen közölte, hogy tárgyalásokat folytat a Mitsubishivel az együttműködés mélyítésére, ami lapértesülések szerint akár azt is jelentheti, hogy 30-50 százalékos részt vásárol a japán autógyártóban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború
interjú

Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború

Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. „Talán már két hét múlva” módosítanák az alaptörvényt. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
A 360-as szintnél tántorog a forint

A 360-as szintnél tántorog a forint

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, de estére a magyar fizetőeszköz teljesen ledolgozta napi veszteségét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×