Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Andor: hangsúlyt kap a foglalkoztatáspolitika

Andor László szerint az Európai Bizottságban (EB) a gazdasági válság miatt hangsúlyos szerepet kell kapnia a foglalkoztatás- és szociálpolitikának. A magyar uniós biztosjelölt erről az európai ügyek bizottságában tartott meghallgatásán beszélt szerdán.

A kormányfő által az EB tagjának jelölt Andor László - aki várhatóan a szociális ügyekért és a foglalkoztatáspolitikáért felel majd - úgy vélekedett: a gazdasági válság még nem ért véget, ezért a bizottságnak minél hamarabb el kell kezdenie munkáját, az uniós intézményeknek pedig napirendre kell tűzniük a válságkezeléssel kapcsolatos teendőket.

A leendő tárcájához kapcsolódó feladatok közül a biztosjelölt kiemelte a szociális alap továbbfejlesztését, a munkajogi kérdéseket és a szociálpolitikát; utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, a tagországok nyugdíjrendszereinek megújításában az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia.

Schöpflin György, az Európai Néppárt politikusa, európai parlamenti képviselő az InfoRádiónak nyilatkozva a meghallgatásról úgy vélekedett: amennyiben Andor László Brüsszelben is hasonlóan szerepel az illetékes bizottságok előtt, akkor nagy bajba kerülhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×