Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Ma is többen rosszul lettek a plázában - képek

Budapesten újabb öt ember lett rosszul délelőtt az Allee bevásárlóközpont egyik, mínusz második szinten lévő üzletében - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

Molnár Péter elmondta: a parkolóval egy szinten lévő élelmiszerbolt dolgozói lettek rosszul, valószínűleg azért, mert az üzletben huzamosabb ideig lélegezték be az autók által kibocsátott kipufogógázt. Az öt embert mentők vizsgálják a helyszínen.

Az Allee bevásárlóközpontból vasárnaő 14 embert vittek kórházba enyhe szén-monoxid-mérgezés tüneteivel.

Azóta már mindannyian hazamehettek. Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az InfoRádióban tegnap arról számolt be, hogy a polgári védelmi igazgatóság mérései a hipermarketben és az azzal egy szinten lévő parkolóban a szokásosnál nagyobb, de az egészségügyi határérték alatti koncentrációban mutatták ki a szén-monoxid jelenlétét.

A bevásárló központot építő ingatlanfejlesztő cég tegnap azt közölte, hogy a szellőző- és az épületfelügyeleti rendszer összehangolásakor keletkezett hibát elhárították.

Vizsgálódik a rendőrség

Feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálja a XI. kerületi rendőrkapitányság, hogy történt-e bűncselekmény a budai bevásárlóközpontban történt vasárnapi és hétfői szén-monoxid-mérgezések ügyében - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kormos Endre közölte: a rendőrség megvizsgálja, hogy az üzletközpontban betartották-e a műszaki utasításokat, valamint azt, terhel-e valakit személy szerint felelősség azért, hogy vasárnap tizennégy, hétfőn öt ember lett rosszul a mélygarázsból visszaáramló kipufogógáztól.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával, ismeretlen tettes ellen vizsgálódik. A rendőrségnek tizenöt napon belül kell döntenie arról, hogy a beszerzett adatok megalapozzák-e a büntetőeljárás megindítását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×