eur:
393.94
usd:
364.97
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Tesszük, amit tennünk kell" - kampányol az MSZP

Tájékoztató kampányt kezd november közepétől az MSZP a Bajnai-kormány eredményeiről. A Fidesz szerint a kormánynak inkább le kellene mondania.

A jövő évi büdzsé sarokszámairól, illetve módosító indítványairól szóló szavazás új szakaszra ad lehetőséget az MSZP politikájában - mondta Lendvai Ildikó pártelnök.

Kedden nem egy egyszerű parlamenti szavazás történt: a korábbi vállalásaink valósággá váltak, a tervek számokká. Megszülettek a döntések arról, hogyan tud az MSZP és az MSZP kormánya továbblépni a válság elleni védelemben, a családok védelmében - hangsúlyozta a politikus.

Az MSZP elnöke szerint ennek az új szakasznak a kezdetét jelzik a november közepén megjelenő óriásplakátok, sajtóhirdetések és a háztartásokba eljuttatandó tájékoztató füzetek, amelyek a Bajnai-kormány eredményeit hivatottak bemutatni. A "Tesszük, amit tennünk kell" szlogenű kampányban az MSZP a többi között a személyi jövedelemadó, a távhő áfájának és a vállalkozók járulékterheinek csökkentéséről számol be.

A Fidesz szerint ha a kormány valóban azt tenné, amit tennie kell, akkor minél előbb lemondana, mert ezt várja tőle az ország - reagált Lendvai Ildikó szavaira Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.

Jól látszik, hogy az elkövetkezendő néhány hónapban a kormány már csak ingatlanügynöki tevékenységet kíván folytatni. A kormányzás és Magyarország jövője eddig sem érdekelte őket. Csak magukkal vannak elfoglalva, és csak azon vannak, hogy valahogy elbukdácsoljanak a 2010-es választásokig - mondta Szijjártó Péter.

Az MSZP tájékoztató kampányának költségeiről Lendvai Ildikó elmondta, hogy a füzet postaköltséggel együtt lakásonként 12 forintba kerül, de emellett plakátok és sajtóhirdetések is lesznek, így a kampány összköltsége 80 millió forint, amelyet a párt fizet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Negyedik napja erősödik a forint

Negyedik napja erősödik a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×