Infostart.hu
eur:
361.45
usd:
310.64
bux:
131346.58
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Andor László mellett döntött Bajnai Gordon - a nap hírösszefoglalója

Andor Lászlót jelöli Magyarország részéről uniós biztosnak a miniszterelnök. Már minden magyarországi gyógyszertárba megérkezett az új típusú influenza elleni oltóanyag. Alaptalannak nevezte az APEH ingatlan-kalkulátorába táplált adatok jogellenes felhasználására vonatkozó sajtóhíreket Oszkó Péter pénzügyminiszter. A nap híreinek összefoglalója.

Andor Lászlót jelöli Magyarország részéről uniós biztosnak a miniszterelnök. Bajnai Gordon elmondta: a jelölt mellett komoly szakmai és vezetői tapasztalata szólt, és az, hogy jelentős nemzetközi háttérrel, kapcsolatokkal rendelkezik. Andor László a kormányfővel tartott közös tájékoztatón elmondta: a leendő bizottság egyik első feladataként minél előbb meg kell találni a kiutat a gazdasági válságból. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az uniós biztos jelöléséből is látszik, hogy tovább tart a Gyurcsány-Bajnai korszak, mert fél évvel a választás előtt méltatlan és alkalmatlan embereket jelölnek hosszú évekre szóló fontos pozíciókba. Retkes Attila SZDSZ-elnök úgy vélte: a jelöltek közül Andor László volt a legjobb választás, míg Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője úgy vélte, hogy a posztra konszenzusos jelöltet kellett volna állítani. Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségi tagja szintén az egyeztetést hiányolta, de a pártnak szakmai kifogása nincs a jelölttel szemben. Elsőként az InfoRádió számolt be arról október 7-én, hogy Andor László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságának tagja lesz a kormányfő jelöltje. A 43 éves közgazdász 2004-től tagja volt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadó testületének.

A tudománynak nemcsak az eredményeit, hanem szigorú etikai normáit is közvetítenie kell a társadalom felé, a politikai és a gazdasági döntéshozatalnak pedig támaszkodnia kell a tudomány tanácsaira - mondta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József Budapesten, a Tudomány Világfórumát megnyitó beszédében hangsúlyozta: a rendezvény célja, hogy globális fórumot biztosítson a tudomány XXI. századi szerepéről és felelősségéről folytatott párbeszédnek.

Már minden magyarországi gyógyszertárba megérkezett az új típusú influenza elleni oltóanyag - erősítette meg az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet főigazgatója. Kárpáti Zsuzsanna az InfoRádiónak elmondta: nyitókészletként 50 ezer 700 ampullát kaptak a patikák, az ÁNTSZ kistérségi intézeteiben pedig összesen 75 ezer 900 adag vakcinát lehet megrendelni. Hozzátette: a patikák a megrendeléstől számított 48 órán belül hozzájuthatnak a szérumokhoz.

Alaptalannak nevezte az APEH ingatlan-kalkulátorába táplált adatok jogellenes felhasználására vonatkozó sajtóhíreket a pénzügyminiszter. Oszkó Péter az InfoRádióban hangsúlyozta: az adóhivatal csak olyan adatokat tárolhat, amelyekhez más úton is hozzáférhet, illetve az adatok csak az állampolgár jóváhagyásával használhatók fel. A Magyar Nemzet ma arról írt, hogy a vagyonadó-fizetést megkönnyíteni hivatott, interneten elérhető kalkulátorral az APEH olyan adatokhoz juthat hozzá, amelyeket később egyebek mellett az ellenőrzéseknél felhasználhat.

Tájékoztató füzetben informálja a lakosságot az MSZP a szocialista kormány által a válságkezelés érdekében hozott döntésekről és eredményekről. Lendvai Ildikó pártelnök úgy fogalmazott: a 2010-es költségvetésről tartott keddi szavazással - amellyel jóváhagyták a módosító indítványokat, illetve döntöttek a büdzsé fő számairól - valósággá váltak a szocialisták korábbi vállalásai, és elkezdődhet az MSZP politikájának új szakasza. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerint a kampány azt bizonyítja, hogy a szocialisták most is azt teszik, ami miatt Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb válságába került.

Az ágazat kilátástalan helyzete miatt demonstráltak a tejtermelők Budapesten a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt. A Tej Terméktanács elnökhelyettese azt mondta: a kereskedők a magyar tejet a felvásárlási árnál 45-90 százalékkal drágábban árulják a boltokban. Istvánfalvi Miklós úgy vélte: ha folytatódik az olcsó import termékek behozatala és értékesítése, hamarosan teljesen megszűnhet a magyar tejágazat.

Helikopterek bevetését szorgalmazza a Himalájában eltűnt négy magyar hegymászó felkutatására a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke. Farkas Péter azután beszélt erről, hogy eddig nem találták nyomát a négy eltűnt alpinistának a keresésükre küldött helyi mentőalakulatok. Sárközi Péter pekingi magyar főkonzul az InfoRádióban elmondta: eddig annyit lehet tudni, hogy a magyar hegymászók 4400 méteren az alaptáborban hagytak holmikat, de a mentőcsapatok szerint 5300 és 5500 méter között kerülhettek bajba.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlése után az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva, és hogy Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Beszélt a szolidaritási adóról szóló egyeztetésekről és arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája megváltozik.

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Újabb fenyegetések jöttek Trumptól - Mi történik a tőzsdéken?

Újabb fenyegetések jöttek Trumptól - Mi történik a tőzsdéken?

Az iráni helyzet körüli fejlemények továbbra is jelentősen befolyásolják a hangulatot a piacokon. Hétvégén Donald Trump újabb fenyegetéseket intézett az ország felé, mondván, hogy ketyeg az óra Irán számára, és semmi nem fog belőlük maradni, ha nem sikerül gyorsan megállapodni. A gond csak az, hogy a két fél közötti tárgyalásokban továbbra sem látszik érdemi előrelépés. A tőzsdéken viszont romlik a hangulat a feszültségek kiújulása miatt, Ázsiában határozott esést lehetett látni a ma reggeli kereskedésben, és Európában is gyengén kezdődik a hét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×