Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Szülői értekezlet és tigriskoponya az állatkerti Állatünnepen

Nyolcnapos rendezvénysorozatot indít a Fővárosi Állat- és Növénykert vasárnap, az állatok világnapján - mondta az InfoRádiónak Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője.

Nyolcnapos rendezvénnyel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatok Világnapjához kapcsolódóan. Az Állatünnep elnevezésű programsorozat október 4-én vasárnap, Assisi Szent Ferenc napján, vagyis az Állatok Világnapján kezdődik az Állatkerti Nevelőszülők Találkozójával.

Az Állatok Világnapját 1931 óta ünneplik meg szerte a világon. Minden évben október 4-re, az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc napjára esik. Magyarországon a rendszerváltás óta emlékeznek meg erről a napról az állatvédők.

A 11 órakor kezdődő hivatalos megnyitó után tematikus állatkerti vezetésen vehetnek részt a kert egy-egy lakóját jelképesen örökbefogadó nevelőszülők, és természetesen a szokásos "szülői értekezlet" sem marad el - mondta az InfoRádiónak az Állatkert szóvivője.

Hanga Zoltán hozzátette: az esemény díszvendégei között lesz Katus Attila aerobic világbajnok és Zsivóczky Attila tízpróbázó, akik maguk is örökbe fogadnak egy-egy állatot.

Ugyancsak vasárnap rendezik meg az állatvédők hagyományos felvonulását, amelyen a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik csacsija és alpakája is részt vesz. A menet a Szent István Bazilikától indul és az Andrássy úton keresztül a Hősök terére érkezik..

Hétfőtől az állatkertben játékos vetélkedő, állatbemutatók, kézműves műhely és játszóház várja az érdeklődőket. Egy-egy standdal bemutatkoznak a legjelentősebb hazai civil állatvédő, illetve természetvédelmi szervezetek. Külön bemutatkozó sátra lesz a Magyar Természettudományi Múzeumnak, ahol a "Híres nagy vadászok" program keretében a ragadozókkal ismerkedhetnek a látogatók: kézbe vehetik például egy kardfogú tigris koponyáját.

További programok lesznek még október 10-én és 11-én, amikor többek között sas-szemle, kutyatréning bemutató, mesejáték, bábjáték, zenés gyermekműsor és shaolin kung-fu bemutató várja az érdeklődőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×