Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Bajnai Gordon semmiképpen nem akar miniszterelnök jelölt lenni

Semmiképpen nem akar jövőre miniszterelnök jelölt lenni Bajnai Gordon. A kormányfő a TV2 Tények című szerdai műsorának adott interjújában azt mondta: április után pihenni szeretne, minél több időt tölteni a családjával és egyben átgondolni, hogy "mi lesz a következő szakasz az életében".

"Nem változott semmi április óta, amikor először kiálltam az ország nyilvánossága és a Parlament elé és azt mondtam, hogy egy évre vállalom ezt a feladatot" - mondta a miniszterelnök a kereskedelmi televízió honlapján is közzétett interjúban. Bajnai Gordon arról beszélt, hogy a kormány, tervei szerint, kitölti az áprilisig tartó ciklus, és kormányfőként arra készül, hogy nem lesznek előrehozott választások.

A gázártámogatásról elmondta: erre körülbelül 60 milliárd forint volt az idén a teljes támogatás, jövőre pedig "húsz-huszonegynéhány milliárd forint lesz az, amit a Robin Hood adó fizetni fog". Ugyanakkor a gáz világpiaci árának csökkenése miatt szerinte nem lesz érdemi változás a legtöbb ember számlájában. Emlékeztetett arra: a mostani támogatási rendszert jövő tavaszig fokozatosan kivezetik.

Az interjúban szó volt végkielégítésekkel kapcsolatos botrányokról is. "Szimpla hülyeségből nem lehet 100 millió forintos végkielégítést kifizetni egy középvezetőnek, az nyilvánvalóan valamilyen ügyeskedés, hogy ha nagyon finoman akarok fogalmazni" - jelentette ki a miniszterelnök. Bajnai Gordon leszögezte: az állami és önkormányzati többségi tulajdonú vállalatoknak szeptember 15-ig kell nyilvánosságra hozniuk a a vezetők fizetéseit. Azt mondta, számít rá, hogy ő is meg fog lepődni.

"A BKV önkormányzati tulajdonú társaság, de nem lepődnék meg, ha az állam környékén is találnánk ilyen pénznyelő helyzeteket" - fogalmazott, hozzátéve: "indokolhatatlanul sok pénz folyt el erre a szimbolikus esetre, és tartok tőle, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, nyilván nagyon sok ilyen van".

A Blikkben szerdán megjelent minisztériumi utazásokkal kapcsolatban közölte, hogy felkérte a kormánytagokat, hogy tekintsék át a teljes utazási tervet minden minisztériumban. "Nézzék meg, hányan utaznak, indokolt-e az utazás az ország szempontjából, hány éjszakát vannak ott, vegyék a minimumra ezt és számoltassák el a kollégáikat erről" - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×