Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ficsor: Teljesíteni tudtam a rám bízott feladatot

Miniszteri kinevezésekor még nem tudta Ficsor Ádám titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, hogy néhány hónappal később az MSZP kampányfeladatok ellátására kéri majd fel. A miniszter elmondta: a vállalt feladatok közül sok mindent teljesíteni tudott az öt hónap alatt. Ficsor Ádám várhatóan szeptember 14-én távozik a kormányból.

Lendvai Ildikó közelmúltban tett felkérésére döntött úgy Ficsor Ádám, hogy szeptember közepén távozik a kormányból, és az MSZP országgyűlési kampányában vállal feladatokat.

A titokminiszter az InfoRádióban elmondta: úgy érzi, teljesíteni tudta a rábízott feladatokat, a gazdaság zavartalan működésének biztosítását, a politikai és a nemzetbiztonsági szolgálat elválasztását és a működés gazdasági hátterének biztosítását.

Szavai szerint továbbra is fontos feladat a szélsőségek elleni küzdelem.

Demeter Ervin fideszer politikus a bejelentés után azt vetette fel, hogy Ficsor Ádám a kampányban fogja hasznosítani azokat az információkat, amelyeket titokminiszterként szerzett. Ficsor Ádám erre úgy reagált: éppen azért távozik, mert a pártpolitikai feladatokat nem akarja keverni a titkosszolgálati munkával. Demeter Ervin felvetését tipikus fideszes reakciónak minősítette.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×