Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.4
bux:
143853.68
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

216 embert állítottak elő tegnap, Vona Gábort hajnalban elengedték

Összesen 216 embert állítottak elő a tegnapi Erzsébet téri tüntetés résztvevői közül. A BRFK tájékoztatása szerint többen az intézkedő rendőrökre támadtak. A megmozduláson egyenruhában demonstráltak a Magyar Gárdát feloszlató bírósági döntés ellen, valamint a terrorcselekménnyel és emberölés előkészületével gyanúsított Budaházy György mellett.

A helyszínen este 9 órára állt helyre a rend. A demonstráció résztvevői közül Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét is előállították, akit a többiekkel együtt hajnalban engedtek el. A Jobbik közleményben tiltakozott vezetőjük őrizetbevétele és a rendőrség - szerinte - brutális fellépése ellen.

Az Erzsébet téren tegnap az ombudsmani hivatal munkatársai is kint voltak Tájékoztatásuk szerint a gyülekezési jog érvényesülésének körülményeit vizsgálták. Hozzátették: minden dokumentumot bekérnek a rendőrségtől, és azok alapján alakítják ki álláspontjukat.

A rendőrség korábban a gyülekezési törvényben biztosított felhatalmazására hivatkozva minden tegnapra bejelentett demonstrációt megtiltott. Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: ha a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai egyenruhában jelennek meg közterületen, intézkednek velük szemben.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×