Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
325.44
bux:
143959.66
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Harminckilenc skorpió egy postai küldeményben Lengyelországban

Harminckilenc skorpiót - közöttük 32 élőt - találtak egy postai küldeményben, amelyet Hongkongban adtak fel egy wroclawi diák címére.

A 2-3 centiméter hosszú ízeltlábúakat egy kis csomagba rejtették, amelynek a feladó nyilatkozata szerint játékokat kellett tartalmaznia 12 euró (3250 forint) értékben - mondta el Aldona Wegrzynowicz, a lengyel vámhivatal szóvivője.

"Ránézésre minden rendben volt. A csomagon rajta volt minden szükséges feljegyzés, és a súlya sem volt gyanús. Rendszerint csak a gyanús csomagokat ellenőrizzük, például azokat, amelyeknek az értéke nem felel meg a tartalomnak. Ezúttal a szimatunk segített" - tette hozzá a szóvivő.

A vámosok által felkért állatorvos szerint a csomagban a közepesen veszélyes Mesobuthus martensii példányai voltak. Az állatokat, amelyek közül heten nem élték túl a szokatlan szállítást, állatkertben kellett elhelyezni.

A küldemény címzettjét, egy 24 éves egyetemistát a rendőrség már kihallgatta. Elmondta, hogy az egzotikus állatok kedvelője, és a skorpiókat a gyűjteményébe szánta. A vámszabályok és az állatvédelmi törvény megsértéséért 50 ezer zloty (több mint 3 millió forint) büntetésre számíthat.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×