Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A Jobbik 30 millió forintot költött az EP-kampányra

A Jobbik elnöke szerint mintegy 30 millió forintba került az európai parlamenti választási kampányuk. Ezzel hamarosan tételesen is elszámolnak majd. A párt szombati kongresszusán választják meg a Jobbik most felálló országos választmányának elnökét, emellett nyilvánosságra hozzák a kampányköltésüket és megkezdik a felkészülést a jövő évi országgyűlési választásokra.

Ahogy Vona Gábor elnök az InfoRádióban elmondta, a kongresszus célja kettős: értékelni az európai parlamenti választás eredményét, és elvégezni azokat az alapszabály-módosításokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy a párt jobb eredményeket érjen el a jövő évi választásokon.

A párt felállítja országos választmányát is, ahogy Vona Gábor elmondta, most jutottak el a szervezettség azon szintjére, ahol erre már szükség van.

Elmondta azt is: a kongresszuson nyilvánosságra hozzák a kampányköltségeiket, erről előzetesen annyit közölt, hogy 30 millió forintot költöttek az európai parlamenti kampányra. Hangsúlyozta: milliárdos kampányra azoknak van szükségük, akik a hazugságot igazságként akarják láttatni.

Hozzátette: országgyűlési választási kampányuk természetesen különböző lesz a mostanitól, hiszen 165 képviselőjelöltet kell majd megismertetni az emberekkel, de mint mondta, az is "tabudöntögető" lesz.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×