Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Versenyjogi aggályokkal lép hatályba az élelmiszeretikai kódex

Bár csak egy hét múlva lenne esedékes, még mindig nem tudni, hogy a kereskedelmi egységek hatályba léptetik-e július 1-jén az élelmiszer-termékpálya résztvevőinek etikai kódexét. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kódex létrehozását kezdeményező Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak előre kellett volna egyeztetnie a Gazdasági Versenyhivatallal.

Az Országos Kereskedelemi Szövetség főtitkára az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: több alkalommal is felvetették a szaktárcának, hogy az elvileg július 1-jén hatályba lépő élelmiszer-termékpálya etikai kódex egyes pontjaival kapcsolatban felvetődhetnek versenyjogi aggályok.

Vámos György óriási hibának tartja, hogy - mint az később kiderült - a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egyáltalán nem egyeztetett a Gazdasági Versenyhivatallal a kódex vitatott pontjainak ügyében.

A kereskedelmi láncok többsége már elfogadta a kódexet, amely bár vitatott, július 1-jétől ha bármely kereskedelmi vállalkozás megszegi a versenytörvényt, akkor az bírságra számíthat - figyelmeztetett a főtitkár.

A termelői, feldolgozói és kereskedői szakmai, valamint az érdekképviseleti szervezetek megbízottai április 9-én írták alá az élelmiszer etikai kódexet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban.

A kódex aláírásával július 1-jétől a magyar áru részesedése 80 százalékra emelkedik a nagy áruházláncok üzleteinek polcain a jelenlegi mintegy 75 százalékról.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×