Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327.05
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Elfogadta a kormány az új lakástámogatási rendszert

A települések nagyságát és a családok létszámát is figyelembe veszi az új, október 1-től induló lakástámogatási rendszer, amelyet szerdán fogadott el a kormány - tudta meg több forrásból az MTI.

A Bajnai-kormány a jövő hónap elején megszünteti a lakástámogatások jelenlegi rendszerét - köztük a szocpolt -, amely a következő három évben 170 milliárd forint megtakarítást jelent a költségvetésnek. A válságkezelő kormány programjában szerepelt a lakástámogatások megszüntetése, amely része az unióval és az IMF-fel megkötött megállapodásnak is.

Az MTI értesülései szerint az új, célzott kamattámogatást a 35 év alattiak igényelhetik majd első lakás építéséhez, vásárlásához vagy korszerűsítéséhez. Kivétel ez alól a két vagy annál több gyerekes szülő, ott 45 év lesz a korhatár.

Új elemként bekerült a rendeletbe, hogy a gyermekek számával azonos nagyságrendű plusz kamattámogatás jár a nagycsaládosoknak: két gyerek után plusz kettő, három után plusz három és így tovább. Az MTI úgy tudja, ezt a nagycsaládosok kezdeményezésére építették be a javaslatba.

A távirati iroda információi szerint a lakástámogatási rendszer kétféle értékhatárt tartalmaz: a fővárosban és a megye jogú városokban nagyobb értékű ingatlanokra lehet majd igényelni a kamattámogatást, mint az ennél kisebb településeken. Ugyanezen elv alapján differenciálják valószínűleg a felvehető hitel összegét is.

A korábbi elképzelés szerint egységesen 30 millió forint lett volna az értékhatár, az új a változatban ez az összeg alacsonyabb. A nagyvárosokban 25, a többi településen 20 millió forint lesz ez az összeg. A kamattámogatásos hitel összege pedig legfeljebb 12,5 illetve 10 millió forint.

Változatlan maradt, hogy kamattámogatást csak olyanok kaphatják meg, akiknek - beleértve a közvetlen hozzátartozót - nincs másik lakása. A kamattámogatással vásárolt ingatlanba be is kell költözni - tudta meg az MTI.

Az új kamattámogatási rendszer a jelenlegi töredékébe kerülne: 2009-2011 között évente nagyjából maximum 3 milliárd forintot fordítana erre a kormány.

Az MTI úgy tudja, a kormány az új támogatási rendszer bevezetésétől azt is várja, hogy a lakásépítések élénkítik az építőipari termelést, kedvezően befolyásolják az ingatlanpiaci folyamatokat, és új munkahelyeket is teremtenek.

Akik július 1-je előtt nyújtják be az igénylésüket, vagy már jelenleg is részesülnek valamilyen típusú lakástámogatásban, azoknál megmarad a jelenlegi rendszer.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×