Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Növekvő APEH-megállapítások: 2004-ben 188, tavaly már 468 milliárd forint

A pénzügyminiszter úgy vélekedett: a jogszabályi kereteket az elmúlt időszakban sok kritika és szakértői észrevétel érte, az adóhatóság ugyanakkor jelentős fejlődést ért el az elmúlt időszakban, munkája komoly eredményeket tükröz.

A miniszter elmondta: az állami bevételek beszedését alapvetően az APEH keretein belül szeretnék megoldani, mert ez a leghatékonyabb. Ezért szeretnék, ha jövőre az iparűzési adó beszedését az állami adóhatóság venné át. Ez a vállalkozók számára is egyszerűsítést jelent - egy bevallást kell egy helyre beadniuk -, a teljes rendszert tekintve pedig megtakarítást eredményez - tette hozzá.

Az adóhatóság számára újszerű feladatot jelent majd az adóparadicsomokba kivitt jövedelmek utáni állami bevétel feltárása és beszedése is, Oszkó Péter szerint az ellenőrzési technikák fejlesztése terén ez lesz a legérdekesebb feladat. E téren számítanak bizonyos arányú önkéntes jogkövetésre is - mondta.

Szikora János, az APEH elnöke az értekezleten elmondta: az ellenőrzések száma a tavalyi első öt havi 120 ezerről idén május végéig 126 ezerre emelkedett, a jogerősen megállapított adókülönbözet pedig 134 milliárdról 169 milliárd forintra.

A megállapítások összege folyamatosan nő, míg 2004-ben még 188 milliárd forint, tavaly már 468 milliárd forintot tett ki - mondta Szikora János. Hozzátette: a növekedés nem az adózási fegyelem romlásából fakad, hanem a kiválasztási rendszer fejlődésének köszönhető.

Nőtt az illetékbeszedés hatékonysága is: az idén eddig 499 ezer illetékkiszabásra került sor, ami 210 ezerrel haladja meg a tavalyi év hasonló időszakáét, a kiszabott illeték összege pedig 5 milliárd forinttal nőtt.

Az APEH tavaly május végéig 460 milliárd, az idén 988 milliárd forint beszedésére indított végrehajtási eljárást.

Az adóparadicsomok elleni küzdelemben az APEH együttműködik a nemzetközi hatósággal; a múlt heti OECD fórum egyik fő témája is ez volt, amelyen a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el - emlékeztetett az APEH elnöke.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×