Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Tízmilliókat fizetett az állam a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak

A magyar állam és a rendőrség együttesen mintegy 35 millió forint kártérítést vagy kártalanítást fizetett ki a jogtalanul bántalmazott vagy fogvatartott embereknek Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta a Heti Válasz számításai alapján. Nemrégiben egy meglőtt tanár 8 millió forintot kapott.

Rekordnagyságú, 8 millió forintos peren kívüli egyezség született a készenléti rendőrség és Kis László között, akit 2006. október 23-án közvetlen közelről gumilövedékkel fejbe lőttek a rohamrendőrök. A Heti Válasz legutóbbi számában megjelentek szerint a korábban lelkészként és tanárként dolgozó férfi Budapesten, a Blaha Lujza térnél éppen hazafelé sétált, amikor meglőtték. Koponyatörést szenvedett, egy hétig intenzív osztályon ápolták, máig sem gyógyult fel teljesen. Egészségkárosodása maradandónak bizonyult, beszéd- és íráskészsége is sérült, mivel nyelve és egyik oldala folyton zsibbad. Nem is taníthat már, rokkanttá nyilvánították.

Korábban Csorba Attila kapta kézhez az addigi legnagyobb összeget: a férfinak az egyik szemét lőtték ki gumilövedékkel. Csorba összesen 15 millió forint kártérítést kér, ebből eddig peren kívüli részegyezségként 5 milliót fizetett ki a rendőrség.

Rácz Attila hét napi előzetes fogva tartásért 1,2 millió forintot kapott, Fodor Gábornak pedig tizenegy nap előzetesért, és azért, hogy bántalmazták, több mint másfél millió forint járt. Nagy László, akinek egyik szemét gumilövedékkel kilőtték, négy és fél, míg H. Attila nyolc óra fogva tartásért és bántalmazásért félmillió forintot kapott.

Darnai János tizenegy napig volt előzetesben, ez idő alatt bántalmazták is, amiért 1,4 millió forintot, Cs. Péter pedig, aki kilenc napot töltött előzetes letartóztartásban, és gumibottal verték össze, 750 ezer forintot kapott. Kollár Tibornak két nap fogva tartásért, és azért, hogy tomfával fejbe ütötték, egymillió forint járt. M. Balázs három nap fogva tartásért, és amiért az utcán leteperték, 1, Cs. Lívia és G. Laura pedig, akit majd' két hétig tartottak bent, 1,1, illetve 1 millió forintot kapott.

A Nagykörúton őrizetbe vett pesti férfit 2 hónap előzetesért 3,3 millió forinttal kártalanították, míg Novák Elődnek, akit a földre tepertek és 54 órán át tartottak fogva, 1 millió forintot adtak. N. Tamás három napi fogva tartásért 1,2 milliót, H. Péter pedig, aki tíz napot volt bent és a bordája is eltörött, 1,4 milliót kapott. A bordatörést és maradandó kézsérülést szenvedett Tátrallyay Péter 1,5 millió forinthoz jutott.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×