Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
325.38
bux:
143665.93
2026. november 6. péntek Lénárd

Pokol Béla: Sólyomnak az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnia

Lánczi András politológus szerint Sólyom László köztársasági elnök is nyújthatna be a parlament feloszlatását kezdeményező határozati javaslatot, Pokol Béla szerint az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a kormányfő lemondás helyett konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezzen maga ellen, ezért Sólyom Lászlónak az Alkotmánybíróságtól kellene kérnie az alaptörvény értelmezését, Kukorelli István alkotmányjogász szerint pedig Gyurcsány Ferenc múlt szombati bejelentését lemondásnak kellene ítélni, mivel a jogban a tartalom számít, nem a forma. A Szonda Ipsos felmérése szerint az emberek 52 százaléka előrehozott választásokat szeretne.

Elméletileg Sólyom László köztársasági elnök is nyújthatna be a parlament feloszlatását kezdeményező határozati javaslatot - mondta az InfoRádiónak Lánczi András egyetemi tanár. Sólyom László köztársasági elnök múlt szerdai nyilatkozatában sürgetett lőrehozott választásokat.

Pokol Béla egyetemi tanár, alkotmányjogász a Magyar Nemzetben úgy nyilatkozott: szerinte az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a kormáynfő lemondás helyett konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezzen maga ellen. Szerinte ezért ha azt megszavazza a parlament, akkor Sólyom László köztársasági elnöknek az Alkotmánybíróságtól kellene kérnie az alaptörvény értelmezését, mivel Gyurcsány Ferenc múlt szombaton azzal, hogy nem lemondott, hanem konstruktív bizalmatlansági indítványt maga ellen, elvonta az államfő jogkörét a kormányfő kiválasztásával kapcsolatban.

Kukorelli István alkotmányjogász a napilap pénteki számában úgy nyilatkozott: szerinte Gyurcsány Ferenc múlt szombati bejelentését lemondásnak kellene ítélni, mivel a jogban a tartalom számít, nem a forma, azaz hiába kérte maga ellen konstruktív bizalmatlansági indítványt, lépése lemondásként értelmezhető.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a hétvégén úgy nyilatkozott: újra és újra kezdeményezik a parlament önfeloszlatását.

A Szonda Ipsos legfrissebb, a Szólás szabadsága című műsor felkérésére készített közvélemény-kutatása szerint, amely még az MSZP és az SZDSZ megegyezése előtt készült, a megkérdezettek 52 százaléka előrehozott választásokat szeretne, és csak 36 százalék akart csupán új miniszterelnököt - írja az Index.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×