Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
311.32
bux:
133259.33
2026. április 29. szerda Péter

Bajnai Gordon kormányfő-jelölt

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MSZP hivatalos kormányfőjelöltje, akit az SZDSZ is támogatásáról biztosított.

A szocialisták vasárnap esti zárt frakcióülésén Bajnai Gordon programbeszédet mondott, hangsúlyozva, hogy válságkezelő kormányt akar alakítani.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta, hogy a több mint 120 képviselő részvételével tartott szimpátiaszavazáson a nagy többség támogatta a programot. Hozzátette: a szavazásnál egy képviselő nemmel voksolt, négyen tartózkodtak.

Az MTI úgy tudja, hogy Bajnai Gordon szeretné írásban rögzíteni az MSZP-s, illetve az SZDSZ-es képviselők támogatását, vagyis szerződést kötne velük, hogy akkor is támogatják kormányát, ha nehéz döntéseket kell meghozniuk.

A gazdasági miniszter, lehetséges kormányfőjelölt az este folyamán elment az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának együttes ülésére. Bajnai Gordon csaknem két és fél óra után hagyta ott az SZDSZ egyeztetését. Azt mondta, hogy a szabad demokraták dolga a jelölés, de jelezte nekik, hogy reméli, még az este folyamán megtudja a végeredményt.

Sajtóinformációk szerint az SZDSZ vasárnap délelőtt még arról tárgyalt, hogy támogassák-e Bajnai Gordon kormányfői jelölését, vagy az előre hozott választások mellett álljanak ki.

Hétfő kora hajnalban Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke bejelentette: az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) azzal a kéréssel fordul a párt országos tanácsához (ot), hogy támogassák Bajnai Gordon programját és személyét, hogy a gazdasági miniszter miniszterelnök lehessen.

Az SZDSZ Gizella utcai székházában tartott ülést követően a pártelnök arról beszélt, hogy az üt alkalmasnak találta Bajnai Gordon személyét a jelölésre, és úgy látják, hogy programja lényegében megfelel a Reformszövetség elképzeléseinek.

Kitért arra is, hogy az SZDSZ közel háromnegyed éve vetette fel a szakértői kormány gondolatát, és most jött el az a lehetőség, hogy felállhasson egy ilyen, válságkezelő kabinet. Közölte, Magyarország nem engedheti meg magának, hogy hosszú hónapokon keresztül cselekvőképtelen legyen.

Azt mondta, a megbeszélésen, amelynek egy részén Bajnai Gordon is részt vett, megnevezték két fontos elvárásukat. Azt akarják, hogy a kormány tagjai döntő részben "kívülről jövő szakértők" legyenek és a kormány programja alapvetően a Reformszövetség programjából induljon ki. A szabad demokraták azt is szeretnék, ha a szocialista képviselők és az MSZP kongresszusa világossá tenné, hogy mellé áll ennek az elképzelésnek.

Közölte, olyan feltételt szabtak Bajnai Gordonnak, hogy a kormány jelentős része cserélődjön ki. Hozzátette, nevekről nem beszéltek, és arról sem, hogy ki maradhatna a kabinetben.

Időközben az MSZP megyei elnökei cáfolták azokat a sajtóhíreket, miszerint szombati informális ülésükön az MSZP megyei pártelnökei mondatták le Gyurcsány Ferencet pártelnöki tisztségéről. Közleményük szerint a megyei elnökök nem foglaltak állást Gyurcsány Ferenc pártelnöki pozíciójáról. Mint írták, tudomásul véve azonban, hogy - az ülésen elhangzott tájékoztatás szerint - a pártelnök az ülés időpontjáig már lemondott, arról foglaltak állást, hogy az új pártelnök megválasztására az április 5-i kongresszuson kerüljön sor.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben bizonytalanság látszik, a tegnapi amerikai esés után ma felemás hangulat volt jellemző az ázsiai piacokon, és Európában sincs határozott irány. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. április 29. 12:07
2026. április 29. 10:56
×
×