Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
325.38
bux:
143665.93
2026. november 6. péntek Lénárd

Demszky egységes állásfoglalást vár

Este nyolc óra után megkezdődött az SZDSZ ügyvivőinek és országgyűlési képviselőinek újabb, vasárnap már második egyeztetése a párt Gizella utcai székházában. A két testület tagjainak arról kell dönteniük, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségét vagy az előrehozott választások kiírását támogatják-e.

Az érkező politikusok közül Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes az őt faggató újságíróknak csak annyit mondott, hogy reméli még az este folyamán megszületik a megegyezés a párton belül.

Demszky Gábor főpolgármester arra kérdésre, hogy tudná-e támogatni Bajnai Gordon jelölését, közölte, hogy minden megoldást képes támogatni, ami jó Budapestnek. Közölte, hogy meghallgatják a minisztert. "Alapvetően bízom benne, hogy meg fog születni a megoldás a megfelelő időben, a megfelelő személyről és a megfelelő programról" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy délután, amikor az SZDSZ nem jutott megállapodásra, az ő szavazatán múlott-e a döntés, azt felelte, hogy az nem valószínű. Megjegyezte, hogy véleménye szerint, ha este megszületik a döntés, az nem egy szavazaton fog múlni, mert az SZDSZ viszonylag egységesen foglal majd állást. Az elterjedt hírre, mely szerint Bajnai Gordon ultimátumot adott, hogy éjfélig meg kell állapodni kijelentette: nincs ultimátum.

Kóka János frakcióvezető közölte, azt fogja javasolni a frakciótagoknak és ügyvivőknek, hogy hozzák meg döntésüket, mert a legrosszabb amit tehetnek az, hogy bizonytalanságban tartják a piacokat és a választóikat.

Az ülést, amelyre az elterjedt hírek szerint Bajnai Gordont is várják feltehetően hosszúra tervezik, mert a megbeszélés kezdete előtt egy futár nagy mennyiségű pizzát vitt a székházba.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×