Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
325.38
bux:
143665.93
2026. november 6. péntek Lénárd

Bajnai éjfélig adott ultimátumot

Bajnai Gordon gazdasági miniszter éjfélig adott időt az SZDSZ-nek, ha addig a liberális párt nem dönt személyéről, akkor nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget - tudta meg az Index.

A TV2 Tények című hírműsora úgy tudja, hogy Bajnai Gordon szeretné írásban rögzíteni az MSZP-s és ha úgy alakul az SZDSZ-es képviselők támogatását, vagyis egyfajta szerződést kötne velük, hogy támogatják a programját, hasonlóan ahhoz, ahogyan 1995-ben Bokros Lajos pénzügyminiszter megállapodott Horn Gyulával.

A TV2 és az RTL Klub is beszámolt az SZDSZ ügyvivői testületének délelőtti, ötórás üléséről. Az RTL Klub szerint Demszky Gábor is részt vesz az SZDSZ ügyvivői testülete és parlamenti frakciója vasárnap esti ülésén. A főpolgármester szavazata eldöntheti, hogy Bajnai mellett áll-e ki a párt.

A TV2 Tények című műsorának információi szerint az SZDSZ ügyvivői testülete arról tárgyalt délelőtt, hogy támogassák-e Bajnai Gordon kormányfői jelölését, vagy az előre hozott választások mellett álljanak ki.

A hírműsor szerint annyira megosztottak voltak az SZDSZ-es politikusok ebben a kérdésben, hogy végül szavazás sem volt. A Tények szerint Kóka János frakcióvezető támogatja Bajnai Gordon jelölését, ugyancsak ezen a véleményen van Eörsi Mátyás és Sándor Klára is. Fodor Gábor, Léderer András, Gulyás József, Gusztos Péter az előre hozott választásokat támogatja - hangzott el a Tényekben.

Az Index szerint Bajnai Gordon ultimátumot küldött a pártokhoz: éjfélig vagy egyértelműen kiállnak miniszterelnöksége mellett, vagy kiszáll és nem lesz ő sem jelölt.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×