Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
325.38
bux:
143665.93
2026. november 6. péntek Lénárd

Chikán Attila: Van még lejjebb is

Magyarország még évekig sodródhat bármiféle reformintézkedés nélkül, ám így tovább romlanak a gazdasági mutatói - mondta az InfoRádiónak Chikán Attila volt gazdasági miniszter. A Reformszövetség egyik munkacsoportjának vezetője hozzátette: a jelenlegi politikai helyzetben maga is az előrehozott választásokat pártolja.

Előrehozott választásokra van szükség a mostani a társadalmi, gazdasági helyzetben, bármilyen más megoldással csak tovább toljuk magunk előtt a problémákat - mondta az InfoRádiónak Chikán Attila volt gazdasági miniszter, hozzátéve: tőle nem kérdezték meg, hogy elvállalná-e az új kormány vezetését, de nemet mondana.

Továbbra is érvényes a Reformszövetség becslése, amely szerint három-négy év kell ahhoz, hogy a magyar gazdaság állapota nagyjából helyreálljon, ennek esélye azonban hétről hétre csökken - figyelmeztetett a szövetség reálgazdasági munkacsoportjának vezetője.

A testület hat hete készítette el javaslatcsomagját, azóta azonban az összes gazdasági mutató negatív irányba változott. Ez azt jelenti, hogy a problémák megoldása tovább tart majd, és mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk - közölte Chikán Attila, hozzátéve: a Reformszövetség javaslatainak struktúrája a rosszabb helyzetben is érvényes.

A volt gazdasági miniszter rámutatott: évek óta tart Magyarország "lecsúszása", és még nem értük el a mélypontot. A magyar társadalom életszínvonala viszonylag magas, a gazdaság is aránylag jól fejlett, és bár egyre rosszabbul élünk, van még mit veszítenünk - fűzte hozzá.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×