Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
324.22
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A rokkantnyugdíjakon és a fűtéstámogatáson spórol a kormány

A pénzügyi tárca vezetője megerősítette az InfoRádió korábbi értesülését, amely szerint a kormány nemcsak a minisztériumokon, hanem egyebek mellett a rokkantnyugdíjakon, valamint lakáskamatok és a fűtésköltségek állami támogatásán is spórolni fog idén.

Helytállónak bizonyult az InfoRádió piaci értesülése, amely szerint a kormány a minisztériumi források zárolásán és a dologi kiadások megkurtításán túl többek között a lakáskamat-támogatásokhoz, a rokkantnyugdíj-rendszerhez, és a gázár- kompenzációhoz is hozzányúl annak érdekében, hogy megspóroljon 210 milliárd forintot.

Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: a megtakarítás célja az, hogy az államháztartási hiány három százalék alatt maradjon. A kormány azzal számol, hogy idén a magyar GDP 3-3,5 százalékos mértékben csökken, az infláció pedig 3,7-3,7 százalékos lesz - tette hozzá.

A pénzügyminiszter az InfoRádió értesülését megerősítve részletesen is elmondta, hogy a kormány milyen tételekből szedi össze a 210 milliárd forintot.

A gázár- és távhőkompenzáció esetében a csökkenő árak miatt 20 milliárdos kifizetés takarítható meg, 60 milliárd forintot pedig a tárcák spórolnak meg. A kamatkiadások is változnak a kamatpálya módosulása miatt, de a gyógyszer-, a lakástámogatás, a rokkantnyugdíj-rendszer és az agrártámogatások területén is van megtakarítási lehetőség - magyarázta Veres János.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a Pénzügyminisztérium spórolási listáján szerepel a közmédia is. Erre értesülésünk szerint 3 milliárd forinttal kevesebb jut majd 2009-ben.

A kormány a kedvezőtlen gazdasági körülmények, a romló export és a csökkenő külső-belső kereslet miatt kényszerült arra, hogy módosítson a költségvetési számokon, és megvizsgálja, hogy miként tudná mérsékelni a kiadásokat. Ez azért is szükséges, mert a miniszterelnök által vázolt adóváltoztatások csak átcsoportosítások, tehát összességében semleges hatásúak a költségvetésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×