Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
324.22
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Eltűnt, megerőszakolt diáklányok: óvnak a sötét utcáktól a rendőrök

Nincs olyan adat a rendőrség birtokában, amely azt bizonyítaná, hogy összefügg a december 4-én, Budapestről eltűnt francia lány és a december 6-án megerőszakolt amerikai diáklány esete - mondta az InfoRádiónak Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A rendőrségnek nincs adata arra, hogy összefüggés lenne a Budapestről eltűnt francia diáklány és a megerőszakolt amerikai fiatal esete között - közölte az InfoRádióval a BRFK sajtóügyeletese.

Kalyó László kifejtette: a december 6-án összevert és megerőszakolt amerikai diáklány ügyében a IX. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást erőszakos közösülés bűncselekményének elkövetése miatt. Jelenleg az adatgyűjtés, a tanúkutatás és a szakértői vizsgálat folyik - tette hozzá.

A december 4-én eltűnt francia lány ügyét a II. kerületi kapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. Az ügyön egy hétfős nyomozócsoport dolgozik - hangsúlyozta Kalyó László.

A sajtóügyeletes kiemelte: a rendőrség mindennapos kapcsolatban áll a konzulátusokkal a két eset kapcsán.

A rendőrség nem feltételezi, hogy újabb hasonló bűncselekmények történnek meg a fővárosban, de azt tanácsolják a Magyarországon tanuló fiataloknak, hogy társaságban, és ne egyedül menjenek el szórakozni, valamint lehetőleg ne tartózkodjanak sötét, kisebb utcák elrejtett szórakozóhelyeinek környékén.

Az amerikai lány az éjszakai fürdőzésről tartott hazafelé barátaival december 6-án. A IX. kerületi Bakáts téren elvált tőlük, onnan egyedül ment tovább. A támadók ekkor estek neki, bántalmazták, majd megerőszakolták. A történtek után a meztelen diáklányt egy taxis vitte be a IX. kerületi kapitányságra.

A 22 éves francia diáklányt, Ophélie Bretnacher-t utoljára december 4-én látták. Múlt csütörtök hajnalban egyedül indult haza az egyik Dohány utcai szórakozóhelyről, és azóta nem adott magáról életjelet. A Lánchíd pesti oldalán még azon az éjszakán megtalálták a táskáját, benne minden iratával és a mobiltelefonjával.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×