Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Molnár Csaba lehet a közlekedési miniszter

Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kéri fel közlekedési miniszternek a kormányfő - értesült a távirati iroda. A miniszterelnök tájékoztatta szándékáról az MSZP elnökségét is.

Daróczi Dávid elmondta: Gyurcsány Ferenc a szocialisták kedd esti elnökségi ülésén valóban közölte jelöltje nevét a párt vezetésével, és beszámolt arról, hogy szerdán felkéri a posztra Molnár Csabát.

Szabó Pál közlekedési miniszter október 6-án, a Monorierdőnél bekövetkezett, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt mondott le, a miniszterelnök akkor ezt azzal fogadta el, hogy a tárca vezetője addig a helyén marad, amíg nem találják meg utódját.

A 33 éves Molnár Csaba az MSZP Győr-Moson Sopron megyei elnöke, és a Magyar Progresszív Társaság Platform alelnöke.

A szocialista politikus 2006 óta országgyűlési képviselő, idén februártól májusig az Új Tulajdonosi Program miniszterelnöki megbízottja. Május 20-tól a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×