Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Hamarosan megúszhat sok hivatali sorban állást

Gyorsabb és kényelmesebb ügyintézést tesz majd lehetővé az a több jogszabályt érintő javaslat, amely az elektronikus közszolgáltatások fejlesztéséről szól - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. Azt is megtudtuk, hogy Spanyolország, Belgium és Magyarország közös pályázatot ír ki a három ország EU-elnökségét jelképező logóra.

"Ha egy magyar állampolgár megváltoztatja a lakóhelyét, akkor ezt nagyon sok helyen kell bejelentenie."

Baja Ferenc informatikáért felelős kormánybiztos szerint például ezen a helyzeten segít majd az elektronikus közszolgáltatások fejlesztését megcélzó törvényjavaslat, amelyet a kormány már elfogadott, de az Országgyűlés még nem. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára erről a kormányszóvivői tájékoztatón beszélt.

"Léteznek már olyan eszközrendszerek - az internettől kezdve a mobilszolgáltatásokon keresztül -, amelyek képesek kiszolgálni ezeket az állampolgári, vállalkozói igényeket."

Baja Ferenc hangsúlyozta, hogy ötpárti egyeztetésre is hajlandóak a törvényjavaslattal összefüggésben, hiszen tisztázni kell, hogy például az önkormányzatoknak vagy a bíróságoknak mekkora mértékben lenne kötelező biztosítaniuk az elektronikus ügyintézés lehetőségét. Hozzátette: az emberek akkor fogják használni a rendszert, ha a működtetők garantálják annak biztonságát.

"Egy rendkívül szerencsés összeállításról, egy szinte ideális trióról van szó."
Spanyolországról, Belgiumról és Magyarországról beszél a kormányszóvivői tájékoztató másik vendége, Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára. 2010-től 18 hónapon át féléves váltásokban ez a három ország lesz az Európai Unió soros elnöke. Magyarországra 2011-ben kerül sor. A szakállamtitkár elmondta, hogy a három ország eddig egyedülálló módon közös stratégiával és logóval készül a feladatra.

Ezt a logót úgy szeretnénk elképzelni, hogy legyen egy közös eleme, amely 18 hónapon keresztül változatlan, kifejez egy európai értéket, és ezt az elemet, ezt a motívumot egészítse ki egy hathavonta változó motívum, amely Spanyolországra, Belgiumra, illetőleg 2011 első felében Magyarországra jellemző.

A közös logó megtervezésére pályázatot írnak ki mindhárom országban, az ötleteket művészeti egyetemistáktól várják - közölte a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs főigazgatója. Baráth Péter elmondta: mindhárom országból a szakértői zsűri és a közönségszavazok alapján tíz-tíz pályamunka kerül be az országok közötti döntőbe. A nemzeti fordulóba bejutott logótervek alkotói 500, a legjobbnak bizonyult tervező pedig 10 ezer eurót kap. A magyar forduló költsége 5 millió forint. A pályázatokat mostantól két hónapig várják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×