Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Demszky megfelezné az önkormányzatokat

Felére csökkentené az önkormányzati képviselők számát a főpolgármester. Demszky Gábor az önkormányzati miniszterrel tartott egyeztetése után elmondta: jelenleg 26 ezer helyi képviselő van az országban, akik egyenként átlagosan 10 millió forintba kerülnek. Ha fele ennyien lennének, azzal együttesen 130 milliárd forintot spórolnának meg az önkormányzatok.

Az önkormányzati rendszer átalakítása volt a fő téma Gyenesei István önkormányzati miniszter és Demszky Gábor főpolgármester találkozóján.

A főpolgármester kiemelte, hogy amíg a 10 milliós lakosú New Yorkban 51, addig Budapesten 676 képviselő dolgozik. Kitért arra: még 1994-ben a Fővárosi Közgyűlés 88-ról 66-ra csökkentette a létszámát, és tapasztalataik szerint így hatékonyabban működik a testület.

Demszky Gábor hozzátette, kétharmados törvényt kellene módosítani ahhoz, hogy a reformot végrehajtsák, és a következő választási ciklusban már az új rendszer szerint lehetne önkormányzati képviselőket választani. Szerinte ehhez a pártok részéről önmérséklet, a képviselők részéről pedig lemondás szükséges. Hangsúlyozta, hogy a reform ellentétes a pártérdekekkel, de a rendszer "érett" a módosításra, s a gazdasági válság kikényszerítheti az ilyen típusú változtatásokat.

Gyenesei István közlése szerint az önkormányzati képviselők számának 10 százalékos csökkentésével 20-26 milliárd forint lehetne a megtakarítás. A miniszter kiemelte, hogy óriási tartalék van az önkormányzatokban. Ezt azzal támasztotta alá, hogy sok olyan körjegyzőség van, amely ezer embernél kevesebbet fog össze, és száz feletti azon önálló önkormányzatok száma, amelyek ezer főnél kisebb településeken működnek.

Az önkormányzati törvény módosításához egyébként az országgyűlési képviselők kétharmadának egyetértése, így a Fidesz támogatása is szükséges. Kósa Lajos, az ellenzéki párt alelnöke az InfoRádió kérdésére elmondta, támogatják az elképzelést.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×