Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Blokád alá vonják az áruházláncokat a tejtermelők

Országos demonstrációt tartanak a tejtermelők pénteken a nagy áruházláncok előtt - értesült az InfoRádió. A termelők a nyomott árak miatt tiltakoznak.

Az InfoRádió értesülését a Tej Terméktanács elnökhelyettese hivatalosan nem erősítette meg, de annyit közölt, hogy az akcióról részletes tájékoztatást csütörtökön adnak. Az InfoRádió az egyik érintett neve elhallgatását kérő tejtermelőtől úgy tudja, hogy a demonstráció országos szintű lesz. Blokád alá vonnak több áruházláncot is. A tejtermelő részleteket nem árult el, csupán annyit mondott, hogy az akciót azért szervezik, mert így kívánnak tiltakozni a túl alacsony felvásárlási árak ellen. Azt is kifogásolják, hogy túl sok import tej érkezik Magyarországra.

A Tej Terméktanács elnökhelyettese már néhány hónappal ezelőtt jelezte, hogy demonstrációt tartanak, ha a nagy áruházláncok nem teljesítik feltételeiket. Szerintük a hipermarketek beszerzési ár alatt értékesítik a tejet.

A Magyar Agrárkamara alelnöke is megkongatta a vészharangot, néhány nappal ezelőtt ugyanis arról beszélt, hogy 14 százalékkal csökkenhet Magyarországon a feldolgozott tej mennyisége.

A tejtermelőknek gondot okoz, hogy emelkedik a Magyarországra behozott tej mennyisége is. A kívánatos 20 százalékos import helyett Magyarország már az idén elérheti akár a 30 százalékos importmennyiséget.

Nyári Gyula szerint gond az is, hogy míg az év elején a tej literjéért a magyar feldolgozók átlagosan 98 forintot fizettek, addig a múlt hónapban már csak 74 forintot kaptak a termelők. Az átvételi ár pedig az elmúlt hetekben is csökkent, és megközelítette a literenkénti 70 forintot. A szakember arra is rámutatott, hogy a magyar export várhatóan mintegy három százalékkal csökken.

A szakértők szerint megoldás az lehetne, ha az áruházláncok előnyben részesítenék a magyar tejet vásárlásaik során.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×