Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.31
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A MOL nem tartja jó üzenetnek a Robin Hood-adó bevezetését

A Robin Hood-adó bevezetése 50 százalékkal növeli a MOL által fizetendő vállalati nyereségadót - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a vállalat elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt kiemelte: nem tartja jó üzenetnek az új adónem bevezetését.

Nem tartja jó üzenetnek az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetését a MOL - mondta az olajtársaság elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Hernádi Zsolt azt mondta: az új adónem fenyegetően hat a mostani és a majdani befektetőkre, valamint indokolatlanul versenyhátrányba hozza a hazai cégeket regionális versenytársaikhoz képest.

A MOL elnök-vezérigazgatója kifejtette: az energetikai ágazat valóban komoly nyereséggel gazdálkodott, de ez a hatékonyság javításának, a megnövekedett finomítói és egyéb kereskedelmi árrésnek, valamint a magas kőolajárnak köszönhető.

A nyolc százalékos különadó a MOL esetében annyit jelent, mintha a társasági nyereségadót 50 százalékkal emelnék - hangsúlyozta Hernádi Zsolt, aki szólt arról is, hogy az adónem a 2007-es számokra vetítve tízmilliárd forintot meghaladó összeget jelentene.

Az Országgyűlés által hétfőn megszavazott, a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvény, az úgynevezett Robin Hood-adótalapján 2009-ben 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek. Az adóból a kormány évi 30 milliárd forint bevételt vár, amit csak távhő-kompenzációra és a fűtési rendszer korszerűsítésére lehet költeni.

Az elnök-vezérigazgató a pénzügyi válsággal összefüggésben emlékeztetett arra: a cégnek rendezett a finanszírozási háttere; jelenleg is rendelkezésére áll egy 1,3 milliárd eurós hitelkeret kedvező kondíciókkal.

Hernádi Zsolt kiemelte: nagyobb akvizíciót nem tervez a MOL, de stratégiai együttműködés vagy eszközcsere, és portfoliócsere elképzelhető.

Az INA nevű horvát olajtársasággal kapcsolatban azt mondta az elnök-vezérigazgató, hogy a gázüzletággal és a vállalat vezetésével kapcsolatban folynak még tárgyalások. Hernádi Zsolt közölte: a társaságban második legnagyobb részvénypakettel rendelkező horvát kormány célja, hogy a gázellátás felett a kontrollt meg tudja tartani.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×