Infostart.hu
eur:
362.75
usd:
313.27
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Pokorni: Szégyenletes és erkölcstelen pártalapon osztogatni

A tudás és a kistelepülési iskolák fontosságát hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az egyik tankönyvkiadó budapesti konferenciáján. Ugyanitt Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a tanévkezdéssel életbelépő változásokról adott tájékoztatást. Pokorni Zoltán fideszes volt oktatási miniszter ugyanakkor azzal kapcsolatban sorolta bizonyítékait, hogy egyre rosszabb körülményekre kell számítani az új tanévben.

Meg kell őrizni a kistelepülések iskoláit - jelentette ki az Országgyűlés elnöke az egyik tankönyvkiadó tanévnyitó konferenciáján. Szili Katalinnak háromezer pedagógus tapsolt ezért a mondatért. Az MSZP-s politikus a nemzet lámpásainak nevezte a tanárokat, akiknek mindenki köszönettel tartozik. Szili Katalin úgy fogalmazott, a tudás a nemzet erőforrása. Hangsúlyozta, hogy az állam soha nem vonulhat ki az oktatás területéről.

A tudás fontosságát emelte ki beszédében a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. Pálinkás József rámutatott, hogy a diákok és általában az emberek gyakran értelmetlennek és távolinak, haszontalannak érzik a tudományt, ami valóban nem egy beváltható csekk. Nem a siker és a felemelkedés záloga, nem az egyetlen és megnyugtató válasz keresése, nem a kiválasztottak és megszállottak kenyere, hanem a lényeg és a rend keresése - mondta az akadémikus.

Ebből kiindulva a tanítás tudománya nem egy ismerethalmaz átadása - fűzte tovább gondolatait Pálinkás József. Azt mondta, a jó pedagógia kíséret és szolgálat, amelynek alfája a figyelem felkeltése, célja pedig a gondolkodás megtanítása.

A szaktárca államtitkára hozzátette: ennek sikere érdekében az oktatási kormányzat megemelte az úgynevezett teljesítménymotivációs alapot, illetve bérpótlékot kapnak a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó tanárok, valamint a kutatást végző pedagógusok.

Arató Gergely megjegyezte: továbbra is ösztönzik a kompetenciaalapú képzést és a természettudományos tantárgyak oktatását. Kiemelte az Útravaló és az Arany János tehetséggondozó programok bővülését, az óvodába való beiratkozáshoz adott támogatást, a beiskolázási szabályok pontosítását és az Oktatási Hivatal jogkörének szélesítését.

További szakmai változásként említette a szaktanácsadás és a pedagógus-továbbképzési rendszer tervezett módosítását. Szóba került a nemzeti iskolafelújítási program is, amelynek keretében közel ötszáz iskola újul meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv első, ilyen jellegű pályázatának nyolcvanmilliárd forintjából.Biztosítottak a tanévkezdés feltételei - mondta csütörtökön Tatai-Tóth András szocialista képviselő. Hozzátette: jövőre csaknem 35 milliárd forinttal növelik az oktatásra fordított összeget, igaz, ez az a pénz, amit korábban a pedagógusok óraszámemelésével takarított mrg a kormány.

Vele ellentétben a Fidesz szakpolitikusa úgy összegezte a kezdődő tanév problémáit: kevesebb pénz, kevesebb intézmény és kevesebb szakember. Pokorni Zoltán elmondta, Magyarországon az oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya jelentősen elmarad az OECD-országok átlagától: több mint egy százalékponttal az átlagos 6,5 százalék alatt van.

Hangsúlyozta: az elmúlt két évben jelentősen csökkent a közoktatás normatív támogatása. "700 állami, önkormányzati támogatású óvodát kellett összevonni, átszervezni, megszüntetni, 250-et pedig végképp bezárni. 1000 óvodapedagógust bocsátottak el. 800 iskolát érintettek az összevonások, és ebből 300 zárta be végleg a kapuját." Úgy vélte, szeptemberben folytatódik a forráskivonás, ami a mostani tanévben 35-40 milliárd forintnyi elvonást jelent. Úgy látja, igazságtalan a kezdő tanárok fizetését növelő bérpótlék-rendszer.

Hozzátette, a családoknak egyre többe kerül a gyermekek iskoláztatása, eközben a diákoknak egyre nagyobb létszámú osztályokban kell tanulniuk. Pokorni Zoltán szerint a miniszterelnök által meghirdetett oktatásfejlesztési program nem jelent valódi előrelépést, mivel az abban emlegetett nyolcvanmilliárd forint tíz évre oszlik el. Ez így csak a minimális fejlesztésekre elegendő - véli a Fidesz alelnöke.

Kérdésre válaszolva elmondta, szégyenletes és erkölcstelen pártalapon kiosztani az iskolafejlesztési támogatásokat. A politikus a Magyar Nemzet írására reagált így, mely szerint a 75 milliárdos iskolafejlesztési program kiemelkedő támogatásait szinte kizárólag olyan települések nyerték, amelynek szocialista parlamenti képviselőjük van.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×