Infostart.hu
eur:
362.5
usd:
313.43
bux:
150399.65
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Ágh: Az SZDSZ hangosan kiabál, mert belül fáj

Ágh Attila politológus szerint a Fidesz programkényszerben lesz ősztől, nincs azonban könnyű helyzetben, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt eddig bármit is mondott adó- vagy foglalkoztatási kérdésekben, mindig rosszul jött ki belőle. A szakértő az InfoRádióban azt mondta: az SZDSZ politizálásának fő terepe a Parlament, így amíg Kóka János a frakcióvezető, nem kerülhet tényleges hatalom Fodor Gábor pártelnök kezébe.

Nyáron még a Fidesz próbálta aktivizálni az embereket, és napirenden tartani a gazdaságpolitikai kérdéseket, ősztől azonban ezt a szerepet átveszi az MSZP - mutatott ár az InfoRádióban Ágh Attila politológus.

A közeljövőben el kell dönteni, hogy milyen módon lehet növekedési pályára állítani az országot: egy adócsökkentéssel, amely az üzleti szférát és a lakosság gazdagabb rétegét érinti, vagy a foglalkoztatás növelésével.

Ágh Attila szerint a Fidesz egyelőre nem mer állást foglalni ebben a kérdésben, mert azzal tömegeket idegenít el magától.

Az elemző ugyanakkor arra is rámutat: Gyurcsány Ferenc kormánya nem fog radikális adócsökkentést végrehajtani, inkább egy kiegyensúlyozott gazdasági modellel áll elő.

Az SZDSZ hangosan kiabál, mert belül fáj - mondta Ágh Attila az ellenzéki pártról szólva. Hozzátette: szeptember közepére dőlhet el, hogy lesz-e a pártnak egységes vezetése vagy megmarad a jelenlegi kétfejűség. Mivel a párt politizálásának fő terepe a Parlament, ezért ha Kóka János marad a frakcióvezető, akkor Fodor Gábor mandátuma mindössze addig terjed majd, hogy tehet egy-egy elnöki nyilatkozatot.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×