Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az MSZP frakció nem megy szabadságra

Az ősszel az Országgyulés elé kerülő szocialista törvényjavaslatok is témái a mai dobogókői kibővített kormányülésnek. Török Gábor politológus szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a kormányzás látszatát kell mutatnia.

Ismét Dobogókon tanácskozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP elnökségével, a szocialista parlamenti frakcióvezetéssel, a kormánytagokkal és az államtitkárokkal.

A pártelnök-kormányfő a június 10-én és 11-én tartott első ilyen konzultáción azt mondta, június végére átfogó szakmai támogatást akar szerezni azokhoz a javaslatokhoz, amelyek a megbeszélések eredményeként ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek.

Tóbiás József frakcióigazgató a hét elején az InfoRádiónak nyilatkozott a részletekről, és elmondta, hogy elsősorban az adó, a költségvetés, a Polgári Törvénykönyv, az oktatás és az egészségügy területén várhatóak módosítások.

Gyurcsány Ferenc néhány héttel ezelott úgy fogalmazott: mindezt úgy kell elérni, hogy az egyensúlyi program megtartása mellett a szociális biztonság is megmaradjon.

A Dobogókon kialakított közös álláspontról június 17-én azt mondta a miniszterelnök, hogy a frakció támogatja egy átfogó, a növekedést pártoló program megalkotását.

Az MSZP több fórumon, több formában is tanácskozik még nyáron: 28-án a választmány ül össze, majd pedig két-háromhetente frakcióüléseket fognak tartani - mondta Tóbiás.

Az SZDSZ konkrétumokat vár

Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója az InfoRádiónak nyilatkozva az egypárti kormányzással indokolta az MSZP nyári aktivitását.

A politikai elemző a miniszterelnök változtatási szándékairól is beszélt. "Racionálisan gondolkozva Gyurcsány Ferencnek ahhoz, hogy meg tudja őrízni akár a pártelnöki, akár a miniszterelnöki széket, ahhoz folyamatosan mozgásban kell maradnia. Mindent meg kell változtatnia ahhoz, hogy a lényeges dolgok ne változzanak meg. Ezek világos évezredes politikai, taktikai lépések" - vélekedett.

Mindeközben Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke cselekvési program benyújtását kérte Gyurcsány Ferenctől a keddi megbeszélésükön. Az InfoRádió úgy értesült, hogy a miniszterelnök munkacsoportokat szeretett volna felállítani a két párt részvételével, hogy közös programokat dolgozzanak ki, és ezek szinte egész nyáron üléseztek volna.

Az egykori koalíciós partner azonban ezt elvetette, így augusztus elejére kell az MSZP-nek letennie azokat az elképzeléseit, amelyek már a kormányzás konkrétumairól szólnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×