Infostart.hu
eur:
376.76
usd:
322.2
bux:
128030.58
2026. április 10. péntek Zsolt

Fodor: a koalíció újrakötése szóba sem került a találkozón

Cselekvési programot vár a kormánytól az SZDSZ, a párt ennek ismeretében dönti majd el, hogy támogatja-e a kisebbségi kormányt, esetleg egy szakértői kormány felállítására tesz javaslatot, vagy az előrehozott választás mellett teszi le a voksát.

Az SZDSZ a kormány cselekvési programjának ismeretében dönti majd el, hogy támogatja-e a kisebbségi kormányt, esetleg egy szakértői kormány felállítására tesz javaslatot, vagy az előrehozott választás mellett teszi le a voksát.

Erről Fodor Gábor pártelnök beszélt újságíróknak, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel tárgyalt, több kormánytag, illetve szabad demokrata politikusok, például Kóka János korábbi pártelnök társaságában.

Az SZDSZ elnöke hangsúlyozta: felelős ellenzéki szerepre készül, a tárgyaláson így a koalíció újrakötése szóba sem került, erről a közeljövőben sem lehet szó.

A szabad demokrata politikus fontosnak nevezte a közteherviselés reformját, a gazdaság versenyképességének növelését, az egészségügyi reform megmaradt részének továbbvitelét, és a költségvetési egyensúly megőrzését is.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy a szocialisták egykori koalíciós partnerei továbbra is a jelenlegi kormányon keresztül látják az ország jövőjét.

A miniszterelnök a találkozó után fontosnak nevezte az adórendszer megújítását, és a szociális rendszer átalakítását úgy, hogy az a munkára ösztönözze az embereket.

Elmondta azt is, hogy a költségvetési egyensúly megteremtése és az állam szerkezeti reformjainak megindítása után a következő cél a kormány számára a gazdasági reform elindítása és a szociális biztonság megőrzése.

Címlapról ajánljuk
Költöznek a támaszpontok? Trump csalódott a NATO-ban, és Németországot is büntetheti

Költöznek a támaszpontok? Trump csalódott a NATO-ban, és Németországot is büntetheti

A német kancellár az első európai vezető volt, aki közvetlenül az Irán elleni háború megindítása után Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel. Friedrich Merz ugyancsak az elsők között volt, aki a kéthetes tűzszünet bejelentése után telefonon hívta fel Donald Trumpot. Ennek ellenére Németország állítólag egyike azon NATO-partnereknek, amelyben Trump elnök a leginkább csalódott.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×