Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
315.54
bux:
153359.55
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kövér László 18 év legnagyobb tanulságáról

A Magyar Nemzetben megjelent megfigyelési ügy alapján a közélet közeléből is távozniuk kellene a Kapolyi László- és Keller László-féle személyeknek - mondta sajtótájékoztatóján a Fidesz országos választmányának elnöke. Kövér László szerint vizsgálatra nincs is szükség, mivel az úgysem derítene ki semmit.

A Fidesz úgy látja, a jelenleg hatalmon lévők a politikai gyilkosságokon és a nyílt politikai erőszakon kívül már mindent kipróbáltak a politikai ellenfeleken - mondta Kövér László a párt országos választmányának elnöke.

"Úgy látjuk, hogy a bolsevista hatalomgyakorlás a végjátékához kezd közeledni, hovatovább a politikai gyilkosságokon és a nyílt politikai erőszakon kívül már mindent kipróbáltak a politikai ellenfeleken - meg az egyszerű állampolgárokon, akik csak egyszerű állampolgári jogaikat kívánták gyakorolni -, amit 1917 óta a bolsevistáktól a világ megtapasztalt" - fogalmazott a politikus.

A Magyar Nemzet cikke arra enged következtetni, hogy Keller László volt közpénzügyi államtitkár, jelenlegi pénzügyminisztériumi államtitkár rendelhette meg 2002 végén azt a nyomozást, amely alapján a Finder magánnyomozó cégnek Orbán Viktor leköszönt kormányfő, Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Magyar Posta volt vezérigazgatója ellen kellett volna terhelő adatokat gyűjtenie. A szerződést egyébként a lap szerint Kapolyi László, az MSZP országgyűlési képviselője, a szociáldemokrata párt elnöke kötötte.

Kövér László szerint megszületett a válasz egy a rendszerváltáskor feltett kérdésre.

"Egyébként éppen egy SZDSZ-es politikus, jelesül Tamás Gáspár Miklós volt olyan szellemes megfogalmazni azt a kérdést, hogy lesz-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna; ennek az ügynek a fényében nyugodtan, bátran kijelenthetjük, hogy nem lett kérem tisztelettel. 18 év nagy tanulsága, hogy a bolsevik kutyából soha nem lesz demokratikus szalonna" - jelentette ki a képviselő.

"Távozzanak"

A Fidesz országos választmányának elnöke úgy véli, politikai fordulatra volna szükség Magyarországon.

"Szükséges, hogy végre politikai fordulat történjen Magyarországon, azaz végre azok, akik nem csak hogy méltánytalanul ragadták meg, vagy tartották meg a hatalmat, azok levonják ennek a konzekvenciáját és távozzanak, nem csak a hatalomból, hanem - Kapolyi László, Keller László és a hozzá hasonlók - a közélet közeléből is" - fejtette ki a politikus.

Kövér László a nemzetbiztonsági védelembe tartozók köréről szóló határozat módosítására utalva elmondta: ma már nem kell magánnyomozót megbízni a hasonló információszerzéshez.

"A dolgok abba az irányba haladnak, hogy míg 2002-ben egy ilyen piszkos munkára egy külső céget kellett megbízni, addig ma nem lehetünk abban biztosak, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal, a nemzetbiztonsági szolgálatok ugyanezt a munkát ne végeznék el állami keretek között" - fogalmazott az ellenzéki képviselő.

A fideszes politikus nem tartja elegendőnek a Kiss Péter kancelláriaminiszter által indított belső vizsgálatot.

"Hát ha majd egy betöréses lopás után a tolvajt bízzák meg a nyomozással, és az elfogadott megoldás lesz, akkor elegendő lesz. Addig egyébként Kiss Péter ugyanannak a bolsevista brancsnak a része, mint Keller László, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és az összes többi" - magyarázta a korábbi tárca nélküli miniszter, aki ebbéli minőségében a titkosszolgálatokat felügyelte.

Kövér László hozzátette: nincs is szükség vizsgálatra, hiszen az eddigi vizsgálatok mindig azt a célt szolgálták, hogy a felelősséget elmaszatolják, vagy megállapítsák, hogy nincs felelős.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívül nap: Magyar Péter előtt az államfő is felszólal az Országgyűlésben
frissülő cikk

Rendkívül nap: Magyar Péter előtt az államfő is felszólal az Országgyűlésben

Baka András jelölte legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt, majd napirend előtt felszólal az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a felszólalás idején az ülésen, mert „illegitimnek” tekintik az államfőt. Magyar Péter miniszterelnök is felszólal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×