Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
317.02
bux:
153022.22
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Három magyar falu, ahol nem létezik a bűnözés

Csupán három olyan település van Magyarországon, ahol évek óta nem történt bűncselekmény; mindhárom Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található.

Három kicsi, alig több mint százlelkes településen, Gagyapátiban, Kányban és Tornakápolnán éjszakára nem muszáj betolni a kerékpárt a házba, lakatot tenni a pajtára vagy éppen széfbe pakolni az ékszereket, hiszen évek óta egyetlen bűncselekmény sem történt.

A polgármesterek, a helyi polgárok és a rendőrök büszkék erre, és állítják: a titok csupán az, hogy az ott élők figyelnek egymásra, mindenki mindenkit ismer, és az emberek toleránsak egymással - írta az Észak-Magyarország című lap.

Címlapról ajánljuk

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×