eur:
413.27
usd:
403.1
bux:
81543.3
2025. január 10. péntek Melánia

A Schwinn-Csepel pert fontolgat a Posta ellen

A Schwinn-Csepel Kerékpárgyár vezérigazgatója szerint vélhetően bennfentes cég nyerte el a postai kerékpár-megrendelést. A cégvezető azt tervezi, hogy megtámadja a közbeszerzési pályázatot, csakhogy a szerződés részleteit a Magyar Posta Zrt. idáig nem hozta nyilvánosságra. A Posta tagad.

Klimon Péter, a Schwinn-Csepel Kerékpárgyár vezérigazgatója szerint a postai kerékpártenderen nyertes szlovén cég, amely darabonként csaknem 130 ezer forintért, szervizeléssel együtt pedig több mint 200 ezer forintért szállít le 4.800 biciklit, olyan információkkal rendelkezett a pályázatról, amelyre a jogszabályok nem jogosították fel.

Mint mondta, cége fennállása óta szállítja a Postának a bicikliket, darabját nagyjából 60 ezer forintért. Azt a vádat visszautasította, hogy ezek két év alatt tönkrementek, szerinte a postások három évig használták őket munkára, majd megkapták saját használatra, és még évekig közlekedtek velük.

Rámutatott: a Magyar Posta utolsó pályázata nem írt elő magasabb műszaki tartalmat, mint korábban, viszont egy kitétellel kizárta az eddigi nyertest. Õ úgy látja: a tender kifejezetten a szlovén cégre volt kiírva.

A Posta visszautasítja a vádakat

A Magyar Posta minden olyan vádat visszautasít, amely szerint bennfentes pályázó nyerte volna el a kerékpár-megrendelési tendert. Az új beszerzés első darabjai már meg is érkeztek.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a kerékpárokat nyílt közbeszerzési pályázaton szerezték be. Hozzátette, hogy a Schwinn-Csepel ugyan megvásárolta a pályázati dokumentációt, pályázatot azonban nem adott be.

Õ azt mondta, hogy a cég által korábban leszállított kerékpárok szervizelésére éves szinten csaknem 80 millió forintot költöttek, de ennek ellenére a kézbesítők panaszkodtak a biciklikre, mivel nem voltak terhelhetők.

Az új nyertes vállalta, hogy meghibásodás esetén 24 órán belül a helyszínen javítja meg a kerékpárokat.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cseh László Hosszú Katinkáról: amikor mások elgyengültek, ő akkor kapcsolt rá igazán

Cseh László Hosszú Katinkáról: amikor mások elgyengültek, ő akkor kapcsolt rá igazán

2012 után újra fel kellett építenie magát, de végül sikerült neki, és a világ egyik legjobbja lett – mondta a visszavonulását szerdán bejelentő Hosszú Katinkáról a négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó. Cseh László az InfoRádióban úgy fogalmazott: Hosszú Katinka szervezete kitűnően tudott alkalmazkodni az extrém terheléshez, illetve a kitartása és a tűrőképessége is átlagon felüli volt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×